Élet-Stílus

Kudarc volt a Ferenczi-árverés

admin
admin

2009. 10. 30. 00:00

Immár az ötödik árverését rendezte szerdán és csütörtökön a Ferenczi és Tsai Galéria. Még nagyon közeli az előző, szeptember közepi, lazára sikeredett aukció rossz emléke, ám a mostani még ennél is kudarcosabban végződött.

Az első napon mindössze hét tételért koppant a kalapács, igaz, az árverés végén még három visszakérés szépített a helyzeten. Nem volt licitverseny, mindent kikiáltási áron adtak el. Egy kivétel akadt, az erdélyi borgazdaság számára 1930-ban készült egyedi vitrin 95 ezerről 150 ezer forintig versenyzett.

Bár kiemelkedően magas árakat nem rendeltek egyetlen tételhez sem, a közönség drágának találta az amúgy a világ más tájain versenyképes, 20. századi, art deco, Bauhaus, és retró bútorokat, lámpákat. Itthon ezekre nincs igazi kereslet. Hát, még ha eredeti, romos állapotban kínálják. Restaurálás nélkül, ahogy gyakran viszi kollekcióját kalapács alá az aukciósház.

Nem ment jobban a második napi árverés sem, pedig kvalitásos, 20. századi festményeket, grafikákat lehetett volna venni. Igaz, itt még jobban elszaladtak a kikiáltási árak. Mindössze háromszor koppant a kalapács, ugyanaz a gyűjtő vette meg Gyarmathy Tihamér két festményét 340, illetve 120 ezer forintos kikiáltási áron, Kornis György vászna vételi megbízással kelt el.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.