Ne pörköljünk a szomszéd orra alá!

Jocskán a lombhullatós évszak közepén járunk. Derékig az avarban. Az erdőkön, mezőkön ez senkit nem zavar, de a városi járdákon, a saját kertünkben tehetetlenül kapirgáljuk a szüntelenül hulló leveleket. Percek alatt hatalmas hegyeket lehet belőle összehozni, aztán állunk felette, és azon tanakodunk, hogy hogyan tüntessük el. Pedig nem is kell azt eltüntetni.

A régi bevált gyakorlat, hogy elégetjük. Igen ám, de egyre több korlátozást vezetnek be erre az önkormányzatok a felmerülő szennyezés és a szomszédság kölcsönös panaszainak megelőzése céljából. Különösen érvényes a korlátozás szmogriadó idején. Sok helyen tavasztól őszig most is tiltják az avarégetést. A korlátozások várhatóan azért is fokozódni fognak, mert alternatív megoldásként jelenleg pályázhatnak az önkormányzatok a KEOP keretében helyi komposztálási programok beindítására.

Mi a gond az avarégetéssel?

Ezek keretében az önkormányzatok például akár ingyen komposztálókereteket oszthatnak a helyi lakosságnak és tájékoztatókat szervezhetnek a komposztálás helyes módszereiről. A szerves anyagok – így a konyhai maradékok mellett az avar és a kerti hulladék – eltérítése a lerakóktól egy olyan uniós elv, amit a hazai szabályozás is átvett és ösztönöz. A cél, hogy 2016. július 16-ig az 1995. évben képződött szerves hulladék 35 tömegszázalékára csökkenjen a háztartási vegyes hulladékban a szerves anyagok aránya.

Az avarégetés jelentősen növeli a szállópor-koncentrációt. Ezek az apró szemcsék a tüdőnkben landolnak úgy, hogy közben számos egyéb szennyezőanyag tapad rájuk. A zöld hulladékok között van olyan, amelynek az egetése során erősen irritáló anyagok szabadulnak fel. Az égetés során a növények védekezésképpen termelt méreganyagai, különféle alkaloidák is felszabadulnak. Tetszik, nem tetszik az avarégetés végső soron az üvegházhatáshoz, a klímaválsághoz is hozzájárul.

Pedig mennyi mindenre lehetne használni…

Elfelejtjük, hogy a természetben az avar búvóhely, mégpedig a gyorsan eszünkbe jutó süniken és más kistestű rágcsálókon kívül az előttünk láthatatlan mikroorganizmusok és gombák számára is. Az avar télen a növénytakaró takarója is, a téli fagyoktól védi a talaj élővilágát. Hordjuk az avart a fagyérzékeny növények töve köré, így megvédjük a nagy hidegtől és a fagyástól. Az avarkupac tavaszra helyben lebomlik, így folyamatos tápanyag utánpótlást biztosítunk bokrainknak, fáinknak.

Próbálkozzunk meg a lombkomposztálással! Az összehúzott avart, a legfeljebb 5 centisre aprított gallyakat, fanyesedéket dobhatjuk a már meglévő vegyes komposztálóba, mert nagyon jól növeli a halom széntartalmát, segíti a benne zajló folyamatok egyensúlyban tartását. Ha túl sok van belőle, akkor célszerű lombkomposztálót készíteni, aminek egyetlen eltérő tulajdonsága, hogy több levegőt igényel, vagyis ne zárt műanyag, vagy sűrűn rakott fakeretbe tegyük, hanem szerezzünk egy darab dróthálót, azt szúrjuk le kör alakban és már kész is a gyűjtő.

Évi két-három alkalommal történő átforgatás mellett, 2-4 év alatt kiváló tápanyagot készít belőle a természet:. A halom alján képződött humuszt terítsük szét a kertben, vagy tegyük a cserepes növények alá.

Városi környezetben is elég, ha a járdákról a bokrok tövébe, virágágyásokra gyűjtjük az avart, a zöld területeken pedig helyben hagyjuk, hadd végezze a természet a dolgát! Ha valóban kezelhetetlen mennyiség keletkezik, akkor se jusson eszünkbe a vegyes hulladék közé szórni, mert az nem is szabályos. Egyre több szemétszállítónak van olyan szolgáltatása, hogy az őszi időszakban külön lehet venni zöldhulladéknak szánt zsákokat, amelyeket begyűjtve, központi komposztálótelepekre kerül a sok avar. Ez már kevésbé környezetbarát megoldás, hiszen a szállítás, a telep működtetése jóval több erőforrást vesz igénybe, mint egy házi komposztáló.

A fenti végletesen egyszerű és olcsó módszerekkel, drasztikusan csökkenthetjük a hulladékunk mennyiségét, házi komposztálás esetén, pedig még a zöldhulladék elszállítást is megspórolhatjuk.

Cikkünk szerzője Graczka Sylvia, a Hulladék Munkaszövetség munkatársa.