Élet-Stílus

Veszélyben a szlovák vízkészlet

Szlovákia nagy részének ivóvízkészlete veszélybe kerülhet, ha Pozsony eleget tesz Ausztria kérésének, és megépíti a Barátság kőolajvezeték Pozsonyt Schwechattal összekötő szakaszát - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap csütörtöki számában.

A kőolajvezeték ugyanis a Csallóközön keresztül húzódna, amely most a legmagasabb szintű vízvédelem alatt áll. Simon Zsolt, a Híd képviselője úgy véli: ha a vezeték megépül, s esetlegesen szivárgások keletkeznek, a csallóközi vízkészlet szennyeződhet, és a csapokon akár kőolaj is érkezhet.

A gazdasági minisztérium és a Transpetrol szerint (a Transpetrol együtt építené az új vezetéket az OMV-vel) nagyon fontos lenne a Pozsony-Schwechat vezeték kiépítése, mivel így nőne Szlovákia energiabiztonsága, és csökkenne az orosz olajtól való függőség. A tárca és a vállalat azt állítja, szükség esetén a TAL (Adria–Bécs) vezetékből is kaphatna Szlovákia olajat, mely az osztrák Schwechat finomítót látja el.

Simon Zsolt viszont a lapnak nyilatkozva rámutatott: Ausztriától az idei gázválság idején sem kapott segítséget Szlovákia, s ezután sem várhat.

A Slovnaft szerint Szlovákia jelenleg is kellően diverzifikált olajellátással rendelkezik. Fél Krisztina, a cég kommunikációs munkatársa elmondta, szükség esetén két irányból is biztosítani lehet a Slovnaft ellátását. Az egyik vonal a Barátság vezeték Ingolstadt felől érkező szakasza, a másik az Adria vezeték, mely Horvátországból érkezik, és Ipolyságnál csatlakozik a szlovák rendszerre.

Ausztria már évek óta el akarja érni a kőolajvezeték megépítését, de Szlovákia ezt elutasította az ivóvízkészletek védelme miatt. LubomírJahnátek gazdasági miniszter szerint még nem eldöntött tény, hogy a Csallóközön keresztül vezet-e majd a Pozsonyt Schwechattal összekötő kőolajvezeték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik