Élet-Stílus

Túlélte az első kört Szávay Ágnes

Szávay Ágnes bejutott a moszkvai tenisztorna második fordulójába, miután a negyedik helyen kiemelt olasz Flavia Pennetta a második szettben lábsérülés miatt feladta a mérkőzést.

A világranglistán 46. magyar – aki párosban kedden búcsúzott – eddig négyszer találkozott a rangsorban 12. riválisával, aki 3-1-re vezetett kettejük párharcában. Legutóbb, idén Cincinnatiben az olasz nyert 6:2, 6:4-re.

Túlélte az első kört Szávay Ágnes 1

A moszkvai összecsapás nem úgy indult, hogy Szávay szépít a mérlegen, ugyanis rögtön elvesztette adogatását. A 0:2-ből néhány remek megoldást követően nemsokára 3:2 lett, ám – az időközben térdkötését lecseréltető – Pennetta újabb brékje után már 3:5 állt az eredményjelzőn. A 45 perces nyitójátszma végül 4:6-tal fejeződött be.

A második felvonás az ellenfél hibáival és bátor Szávay-játékkal indult, így a Vasas büszkesége 3:0-ra elhúzott. A lábát húzó, 27 éves olasz ekkor jelezte, hogy fájdalmai miatt nem tudja folytatni a küzdelmet.

Szávay a nyolcaddöntőben a WTA-ranglistán 51., hazai közönség előtt szereplő Vera Dusevinával találkozik. A két játékos eddig kétszer csapott össze, párharcuk 1-1-re áll.

moszkvai torna

Nők, 1. forduló:
Szávay-Pennetta (olasz, 4.) 4:6, 3:0-nál feladta
Kirilenko (orosz)-A. Radwanska (lengyel, 3.) 6:3, 6:3
Rogyina (orosz)-Vesznyina (orosz, 6.) 6:1, 3:6, 6:2

Férfiak
1. forduló:
Marcsenko (ukrán)-Isztomin (üzbég) 1:6, 6:4, 4:1-nél feladta

Nyolcaddöntő:
Cuevas (uruguayi, 5.)-Gabasvili (orosz) 3:6, 6:1, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik