Élet-Stílus

Titkos alkut kötött a NOB-elnök?

Titkos egyezséggel vádolta meg könyvében Jacques Rogge-ot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökét Jüan Vej-min (Yuan Weimin) volt kínai sportminiszter.

A Sunday Times című brit lap vasárnap szemelvényeket közölt a “Jüan Vej-min és a sportvilág szellői és felhői” című kiadványból, melyek szerint a belga sportdiplomata 2001-ben háttéralkut kötött a kínai vezetéssel. Ennek értelmében állítólag megígérte, hogy európai NOB-tagoktól szavazatokat szerez annak érdekében, hogy Peking rendezhesse a 2008-as nyári játékokat, cserébe pedig az ázsiai ország támogatta az ő elnökké választását.

“Nem született írásos szerződés, de megállapodtunk vele” – írta könyvében Jüan.

A tavalyi házigazda kilétéről 2001. július 13-án határozott a NOB 112. közgyűlése, és Peking sikere után három nappal Rogge-ot választották meg a szervezet vezetőjévé. A három olimpián szerepelt sportember 59 voksot kapott, vetélytársai közül a dél-koreai Un Jong Kimre 23-an, a kanadai Richard Poundra 22-en, Schmitt Pálra pedig hatan szavaztak.

A NOB visszautasította Jüan vádjait, hangsúlyozva: Rogge erős programjára építette fel kampányát, és szó sem volt bármiféle alkuról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik