Élet-Stílus

Nem zörögnek Overdose csontjai

Overdose állapota várakozáson felül javul, így a három hónapos állást követően elkezdhette a sétákat - írta a PannoniaOverdose.hu.

Az orvosi konzílium megállapította, hogy Overdose állapota a várakozáson felül javul, a jövő évi versenyszezonra ismét 100 százalékos állapotban lehet. Megröntgenezték Dózi lábát, majd patkókat ragasztottak az első lábaira, és csütörtökön három hónap után először hagyhatta el egy rövid sétára a boxát.

Az orvosi vizsgálattal bebizonyosodott, jó úton halad a versenyló egészségének javulása. Az angliai és a magyar állatorvos szerint időre van szükség ahhoz, hogy egy új szarutok lenőjön Overdose lábain, és ez esetben maximálisan készen állhat a jövő évi versenyekre történő tavaszi felkészítésre.

Bár a telivérek izomtömege sorvad, ha nem mozognak, és ez komoly kondícióvesztést eredményezhet, azonban Dózi kondíciója több mint kielégítő. “Nagyon jól nézett ki, maximálisan meg vagyunk elégedve vele, nem fogyott le, nem zörögnek a csontjai” – hangsúlyozta a ló tulajdonosa, Mikóczy Zoltán.

Overdose a továbbiakban egy hétig napi 5-10 percekre elhagyja a bokszát, sétál, majd visszamegy – azonban nem nyereg alatt, hanem kézen vezetve. Ezután lassan és fokozatosan lehet majd emelni a sétaidejét. Meg kell várni, amíg teljesen lenő a patája, addig nem szabad elkezdeni semmilyen terhelő munkát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik