Élet-Stílus

Hajnal nélkül a dánok ellen

Hajnal Tamás vasárnap reggel hazautazott Lisszabonból Dortmundba, miután véglegessé vált: sérülése annyira makacsnak bizonyul, hogy biztosan nem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatott utolsó, szerdai világbajnoki selejtezőjén, Dániában.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint ez a döntés azután született meg, hogy a játékos egyeztette saját álláspontját és az egészségügyi stáb véleményét Erwin Koeman szövetségi kapitánnyal.

Szombatról vasárnapra virradóra még hosszasan tartottak az első gyorselemzések a portugáloktól elszenvedett 3-0-s vereség után, amelyek lényege úgy összegezhető, hogy – a két csapat játékosainak egyéni képességei közötti különbséget figyelembe véve – reális eredmény született a Fény Stadionjában, bár ha 1-0-s hazai vezetést követően az adódó néhány lehetőség közül egyet legalább sikerült volna kihasználni, születhetett volna más eredmény.

Koemant a találkozó után arról is faggatták az újságírók, hogy mit vár a dánok elleni meccstől, illetve mik a tervei a jövőt, a 2010 őszén kezdődő Eb-selejtezőket illetően. Ő a kérdés első felére kitérő választ adott, mondván: meg kell várni, milyen állapotban vannak a sérültek. A távolabbi elképzeléseiről csak annyit mondott, hogy akad néhány poszt, amelyre az elkövetkező hónapokban kell megtalálni a megfelelő jelölteket.

Vasárnap kora délután edzést tart a szakember, majd hétfőn délelőtt repül Koppenhágába a csapat, ahol nem sokkal az érkezés után sor kerül az első helyszíni tréningre is.

Szerdán 20:45 órától csap össze egymással a csoportelső és így már biztos vb-részvevő dán, illetve a magyar együttes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik