Élet-Stílus

F1: lelép a világbajnoki éllovas?

A fizetés körüli vita miatt előfordulhat, hogy Jenson Button a bajnoki cím valószínű megnyerése ellenére is elhagyja a Brawn GP-t.

Nem először röppen fel a hír, hogy Jenson Button és a csapatfőnök, Ross Brawn kapcsolatában feszültséget okoz a pilóta fizetésének kérdése.

Az angol versenyző az idény előtt a csapat túlélésének érdekében kb. 50 százalékos, 3,5 millió eurós fizetéscsökkentést fogadott el, valamint idén maga fizeti az utazási és szállásköltségeit is, de bajnoki esélyesként a jövő évre már jóval többet szeretne kapni.

A szezon végén távozik? (MTI/EPA)

A szezon végén távozik? (MTI/EPA)

Button menedzsere, Richard Goddard a Daily Starnak azt mondta: számára „megdöbbentő”, hogy Brawn csak egy kisebb emeléssel akarja kiszúrni a pilóta szemét. „Nem vagyunk kapzsik, de amikor aláírtuk a szerződést, annak a tudatában tettük, hogy ha jól megy a csapatnak, jól megy Jensonnak is” – nyilatkozta.

A névadó-csapattulajdonos Ross Brawn sem tagadja, hogy akár Button távozása is előfordulhat: „Még nem született döntés a kérdésben, de igazán nagy kár lenne, ha a világbajnokunk elhagyná a csapatot.”

A paddockbeli pletykák szerint egyébként Jenson Button az idény második felére alaposan leromlott teljesítménye állhat Brawn hajthatatlansága mögött.

—-A Japán Nagydíj sajtóvisszhangja—-

Olaszország
La Gazzetta dello Sport:
„Vettel egy Schumacher-ugrással ünnepelt a szuzukai dobogó legmagasabb fokán. Első rajtkocka és győzelem – nem rossz eredmény azon a pályán, ahol életében először versenyzett. Sebastian új fordulatot hozott a világbajnoki címért folyó küzdelembe. Az elbocsátott Ra:ikkönen megmentette a Ferrarit.”

Tuttosport:
„Vettel diadalmaskodott Szuzukában. A német példás versenyzéssel tartotta életben világbajnoki reményeit.”

Corriere dello Sport:
„Japánban Vettel nyert, de most már Massán a sor. A brazil készen áll a visszatérésre.”

La Repubblica:
„Vettel győzött Szuzukában, Massa visszatért Maranellóba. Vettel a vb-címre hajt, Barrichello feladta.”

Anglia
The Sun:
„Jenson Button korábban megesküdött, hogy nem teszi kockára a vb-címét, mint Lewis Hamilton. Vettel azonban nagyszerű győzelmével életben tartotta elúszni látszó vb-reményeit.”

The Mirror:
„Jenson rettenetesen bizonytalan, ismét megbillent, az üldözők pedig közelebb kerültek.”

The Times:
„Vettel győzelme ellenére Button közelebb került a vb-címhez. Úgy tűnik, a világbajnoki címért “családon belül” harcolhat majd Button és Barrichello.”

Daily Telegraph:
„A pontvadászat folytatódik, Vettel nyert, Button pedig úgy tűnik, összetöri a brazil szíveket. Csak öt ponttal kellett volna többet szereznie Barrichellónál, de vasárnap képtelen volt erre. Akár tavaly Hamilton, ő is Brazíliában lehet világbajnok.

Franciaország
Le Parisien:
„A Forma-1 történetének legfiatalabb futamgyőztese egy zseni. Vettel 22 évesen hihetetlenül gyors, és olyan hideg fejjel vezet, mint egy öreg profi. Egyetlen alkalommal sem hibázott a világ egyik legnehezebb pályáján.”

Le Figaro:
„Vettel fiatal kora ellenére tehetséges, érett és nyugodt. Ráadásul az alatta szolgálatot teljesítő Red Bull is újra szárnyakat kapott a szezon végére.”

Spanyolország
El País:
„Button számológéppel a zsebében vezetett. Csak olyan eredményre törekedett, amely elég arra, hogy összeszedje a szükséges pontokat a világbajnoki címhez.”

El Mundo:
„Button számára karnyújtásnyi közelségbe került a vb-cím.”

Marca:
„Fernando Alonso még két alkalommal kénytelen szenvedni, aztán a Ferrarihoz távozik.”

Sport:
„Button eljátszotta az első meccslabdát.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik