Élet-Stílus

Olimpia 2016: Rio de Janeiro a befutó – videó

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szavazásán eldőlt, hogy Rio de Janeiróban lesznek a 2016-os nyári ötkarikás játékok. A brazil város Madridot múlta felül a voksolás utolsó körében, Chicago az első, Tokió a második fordulóban búcsúzott.

A tavaly január 14-i határidőig hét jelentkező adta le pályázatát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) a 2016-os nyári játékok rendezésére. Prága, Doha és Baku kiesett az első rostán, Koppenhágában már csak négy város, Tokió, Madrid, Chicago, valamint Rio de Janeiro várta a szavazatokat.

Chicago azonnal elszállt

Korábban soha sem látott „hátszéllel” indult az utolsó csatába a négy pályázó, hiszen törekvéseiket országaik első számú politikusai támogatták a helyszínen, karöltve korábbi sikeres sportolókkal. Egy rövid, néhány órás látogatás erejéig az amerikai elnök, Barack Obama is ellátogatott a dán fővárosba, hogy Chicago mellett érveljen, ennek ellenére a szeles város már a szavazás első körében „elszállt”, azaz kénytelen volt leszámolni az ötkarikás játékok rendezésről szóló álmokkal.

GALÉRIA

GALÉRIA

A fogadóirodáknál a legnagyobb esélyesnek tartott Chicago elsőkörös búcsúja óriási meglepetésnek számít. Nem sokkal később a NOB tavalyi technikai értékelésén első helyen végzett Tokió képviselői is elővehették a zsebkendőket, merthogy a japán fővárosnak a második forduló jelentette a búcsút.

Rio és Madrid vívta a döntőt

A szavazásra jogosultaknak végül Rio de Janeiro és Madrid között kellett határozniuk, és a döntést Jacques Rogge jelentette be háromnegyed hét után néhány perccel. A belga sportvezető nem húzta az időt hosszú beszéddel, azt viszont megjegyezte: nagyon nehezen született meg a döntés.

A NOB első embere ezután a brazil város nevét húzta ki a borítékból, ez egyben azt jelenti, hogy 2016-ban Dél-Amerika először adhat majd otthont az ötkarikás játékoknak.

66:32-re nyertek a brazilok

Az első körben Chicago 18 szavazattal búcsúzott, Tokió 22, Rio 26, Madrid 28 vokssal ment tovább. A második fordulóban Tokió 20-szal kiesett a versenyből, mivel a dél-amerikai riválist 46-an, az európait 29-en támogatták. A házigazda szerepére ötödször pályázó Rio a döntő voksoláson 66:32-re győzte le Madridot.

A brazilok győzelméért sokat tett a népszerű köztársasági elnök, Luiz Inacio Lula da Silva, valamint az élő legendának számító labdarúgó, Pelé. A nevezettek mellett a Rio sikeréért szorítók számos alkalommal hangsúlyozták: a 400 millió lakosú Dél-Amerika megérdemli, hogy olimpiát rendezhessen.

A pályázati bizottság képviselőinek részéről elhangzott, hogy a rossz közbiztonságot emlegető hangok ellenére biztonságos eseményt rendeznek majd, s a riói olimpia sikerességét anyagilag a brazil gazdaság működése garantálja majd.

A négy pályázó közül Rio de Janeiro költi a legtöbb pénzt az eseményre, 14,4 milliárd dollárt, s a szervezők kiemelték, hogy azonnal megkezdik a tervek kivitelezését. A XXXI. nyári olimpiát 2016. augusztus 5. és 21. között rendezik meg a brazilok.

Olimpiai helszínek

1896: Athén, 1900: Párizs, 1904: St. Louis, 1908: London, 1912: Stockholm, 1920: Antwerpen, 1924: Párizs, 1928: Amszterdam, 1932: Los Angeles, 1936: Berlin, 1948: London, 1952: Helsinki, 1956: Melbourne, 1960: Róma, 1964: Tokió, 1968: Mexikóváros, 1972: München, 1976: Montreal,
1980: Moszkva, 1984: Los Angeles, 1988: Szöul, 1992: Barcelona, 1996: Atlanta, 2000: Sydney, 2004: Athén, 2008: Peking, 2012: London, 2016: Rio de Janeiro.

Boldog brazilok, karnevál a Copacabanán

„Szent nap ez számomra” – nyilatkozta Luiz Inacio Lula da Silva brazil államfő Rio de Janeiro hatalmas sikere után. „Teljes szívünkkel arra készülünk, hogy olyan csodálatos olimpiát rendezzünk, amilyenben még nem volt része a világnak.”

A bejelentés után Rio híres tengerpartján, a Copacabanán több tíz ezer ember ünnepelt ujjongva, brazil zászlót lengetve, miközben Madridban – ahogy Chicagóban és Tokióban – nagyon csalódottan vették tudásul a döntést, a városuk vereségét, többen zokogtak.

A spanyol főváros egyik patinás terén, a Plaza de Orientén összegyűlt ezrek szinte megnémultak a hír hallatán, néhányan a könnyeiket törülgették, mások lehajtott fejjel ballagtak hazafelé.
Csalódott arcok, keserű hangulat: Madrid már a harmadik vereségét szenvedte el ebben a küzdelemben. Először az 1972-es rendezésért szállt harcba, ott végül München lett a házigazda, négy éve London, most pedig Rio győzött.

Őrület Rióban

Schmitt Pál: Rio meggyőző volt

„A döntő szavazáson 66-32-re nyert Rio Madriddal szemben. Ez egyértelmű üzenet volt a sportvilág számára. Három nagyszerű vetélytárs volt, amelyek akár jövőre is képesek lettek volna megrendezni az olimpiát. Rio nagy kihívás, a játékok próbája a 2014-es labdarúgó-világbajnokság megrendezése lesz. A város, az ország dinamikusan fejlődik” – mondta Schmitt az MTI-nek.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a NOB tagja szerint a szavazók azt is figyelembe vették, hogy az Egyesült Államokban már sok olimpia volt, nyári és téli egyaránt, de Spanyolország, valamint Japán is volt már rendező, s a NOB valami újat akart.

Nagy volt a küzdelem

Aján Tamás úgy tapasztalta, hogy ennyire kiélezett küzdelem még sosem folyt olimpia rendezésékért, mint most. A NOB magyar tagja, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke azt mondta, hogy Chicago, Madrid, Rio de Janeiro és Tokió is bebizonyította, bármikor alkalmas egy olimpia lebonyolítására.

„Mind a négy város nagyon komolyan felkészült, bár az kétségtelen, hogy a pénteki prezentációban Rio és Madrid volt a legjobb. Madrid remekül hajrázott, sokat lendített rajta Juan Antonio Samaranch csodálatos, emócióval teli beszéde. Rio arra alapozott, hatásosan, hogy Dél-Amerika még nem rendezhetett olimpiát, nagyszerű, dinamikus bemutatót tartottak a brazilok.”

Arra a kérdésre, hogy személy szerint milyen befutót várt, és melyik városra szavazott, Aján Tamás így válaszolt: „Madrid és Rio de Janeiro közül a legvégéig az egyiket támogattam.”

További nyilatkozatok

Jacques Rogge, a NOB elnöke: „Gratulálok Riónak. A NOB egyértelmű döntését még értékesebbé teszi, hogy Dél-Amerika első ízben rendezhet ötkarikás játékokat.”

Carlos Nuzman, a riói szervezőbizottság elnöke: „Sokat tanultunk a 2012-es vereségünkből. A 2007-es Pánamerikai Játékok óta egyetlen szabadnapom sem volt. Nagyon-nagyon sokat jelent ez Brazília, a brazilok számára. Egyszerűen nem találok szavakat erre a győzelemre…”

Sebastian Coe, a 2012-es londoni olimpia főszervezője:
„Kiváló döntés született. Rió fantasztikus munkát végzett. Azt gondolom, ez jót tesz az olimpiai mozgalomnak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik