Élet-Stílus

1265 nap után ismét Újpest-Fradi – videó

admin
admin

2009. 10. 02. 14:00

Lipcsei Péter a meccsek meccsének, Rajczi Péter pedig nagybetűs rangadónak nevezte a Soproni Ligában szombaton esedékes Újpest FC-Ferencváros derbit.

Több mint három évvel ezelőtt, 2006 tavaszán az Üllői úton csapott össze utoljára a két ősi rivális, noha a Fradi egészen a 92. percig vezetett, a három pont végül Rajczi Péter 96. percben lőtt győztes góljának köszönhetően az Újpesté lett.

2006, FTC-Újpest (az utolsó randevú)


Jobban áll a Fradi

A zöld-fehérek kizárása miatt 1265 napot kellett várni az újabb derbire, amely a két legnépszerűbb magyar klub 104 éves közös története során a 205. lesz a sorban. Az örökmérleget tekintve a zöld-fehérek állnak jobban, 93-szor diadalmaskodtak, míg 56 döntetlen mellett eddig 55 lila-fehér siker született. Ugyanakkor a felújított Szusza Ferenc Stadion 2001-es átadása óta hazai környezetben még nem kaptak ki az újpestiek a rangadón.

Most is a lilák számítanak esélyesnek, miután a tabellán nyolc hellyel és hét ponttal megelőzik az ellenlábast, ráadásul, a Fradi a szezonban idegenben még nem tudott, s döntetlenből is csak kettőt számol. Persze egy ilyen rangadón bármi megtörténhet.

2005, Újpest-FTC (az utolsó Megyeri úti meccs)

A meccsek meccse, nagybetűs rangadó

„Mindenki tudja, hogy mit jelent ez a derbi a két csapatnak, úgyhogy azt mondom, ha nem is tudunk győzni szombaton a Megyeri úton, döntetlennél alább ne adjuk” – mondta Lipcsei Péter a sportandmedia.com-nak adott interjújában.

A ferencvárosiak 37 éves csapatkapitánya ehhez még hozzátette: a meccsek meccse következik, amely az Újpest pályaválasztása mellett vélhetően számára az utolsó lesz.

„A magyar fociban vannak kisebb-nagyobb derbik, de ez a nagybetűs rangadó. Mindenki erre várt már három éve” – ezek már Rajczi Péter, az Újpest csatárának szavai. Az FN.hu kérdésére válaszolva a válogatott csatár elmondta, nem becsüli le az utóbbi hetekben gyengébben futballozó riválist.

Magyarország erre a találkozóra vár

„A Fradinak mostanában nem megy annyira játék, de biztos vagyok benne, hogy ferencvárosiak felszívják magukat erre a meccsre” – tette hozzá Rajczi, aki 2-0-ás győzelmet remél.

Csapattársa, Kabát Péter viszont „nagyon nehéz” mérkőzésre számít”. „Egész Magyarország erre a találkozóra vár. Ugyanakkor úgy érzem, a csapatból mindenki átérzi ennek az egésznek a jelentőségét, szerencsére senkit sem kell külön motiválni” – jegyezte meg a remek formában lévő támadó.

1990, Újpest-FTC (Lipcsei NB I-es premierje)

A motivációval nyilván a másik oldalon sem lesz baj, de Lipcsei ezzel kapcsolatban elmondta, nagy kérdés, hogy a légiósok mennyire érzik át a szombati mérkőzés jelentőségét. Mint mondta, sokat mesélt nekik a derbiről, ámbátor „más erről beszélni, s más átélni a pályán”.

Fő a biztonság

Nem csak a két csapat és a lelátókat várhatóan csordultig megtöltő szurkolók, hanem a rendőrség is gőzerővel készül a három év utáni „viszontlátására”. „Pontos számot nem mondanék, de annyit elárulhatok, hogy több száz rendőr lesz szolgálatban a mérkőzésen. Minden technikai feltétel adott a biztosításhoz, lovas és kutyás rendőrök is dolgoznak majd” – Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Csehi István, az újpestiek ügyvezetője elmondta: stadionhoz érkezőket több lépcsőben ellenőrzik majd, továbbá több millió forintból egy olyan hálót szerelnek fel a vendégszektor köré, amely bármiféle dobálást megakadályoz. Csehi István ehhez hozzátette: a rendet annyi rendőr biztosítja majd, amennyire nem volt még példa a magyar labdarúgás történetében.

Remélhetőleg nem lesz szükség az egyenruhásokra, merthogy nem balhéról, hanem a futballról szól majd a nagy derbi – amely gyaníthatóan sok semleges szurkolóknak is nagyon hiányzott.

Soproni Liga, 10. forduló
Péntek:
Budapest Honvéd-Vasas, 19:00

Szombat:
Győri ETO FC-Paksi FC, 15:00
Diósgyőri VTK-ZTE FC, 15:00
Újpest FC-Ferencváros, 17:30
Videoton FC-Kaposvári Rákóczi, 18:00
Lombard FC Pápa-Szombathelyi Haladás, 19:00

Vasárnap:
Kecskeméti TE-ERECO – Nyíregyháza Spartacus, 17:30

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.