Élet-Stílus

Kikapott Pakson az Újpest

Az Újpest nem tudta kihasználni a Videoton pontvesztését, mivel vasárnap meglepetésre egy góllal kikapott Pakson, így a Soproni Liga 9. fordulóját követően maradt a harmadik.

Az első negyedórában tapogatózó volt a játék, aztán egy hazai kapufa felébresztette a vendégeket, akik a játékrész nagy részében uralták a játékot, több helyzetet is kidolgoztak, ám gólt lőniük nem sikerült.

Sándor, illetve Kiss (10) és Böde párharca (MTI)

Sándor, illetve Kiss és Böde párharca (MTI)

A fordulás után agresszívan kezdtek az újpestiek, ám néhány perc után visszavettek a tempóból, a Paks pedig egyre bátrabban játszott.

A félidő közepén így is kissé váratlanul szerzett vezetést a hazai együttes, mely ezt követően kitűnően védekezve szerezte meg a három pontot.

soproni liga, 9. forduló

Paks-Újpest 1-0 (0-0)
Paks, 2500 néző. Vezette: Szabó Zs.
Gól: Kiss T. (62.)
Sárgalap: Kabát (61.), Tóth N. (91.)
Paks: Kovács – Horváth L., Éger, Gévai, Nikolov – Lisztes (Urbán, 61.), Zováth, Böde, Heffler T. (Weitner, 90.) – Kiss T. (Tamási, 75.), Tököli
Újpest: Balajcza – Dudics, Vermes, Takács Z., Pollák – Simek (Rajczi, 55.), Sándor Gy., Millar, Tóth N. – Foxi (Simon, 79.), Kabát

Az élcsoport:
1. Videoton 19 pont, 2. Pápa 18, 3. Újpest 17 (16-10), 4. MTK 17 (15-9), 5. Győr 17 (13-7), 6. DVSC 16 (7 mérkőzés)

Góllövőlista
8 gólos: Homma (Nyíregyháza)
7 gólos: Kabát (Újpest), Lencse (MTK)
6 gólos: Alves (Videoton), Sitku (Videoton)
5 gólos: Csordás (Kecskemét), Kink (Győr), Zahorecz (Kaposvár)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik