Élet-Stílus

FN-mustra: gödörben a Fiorentina, lefékezték a Lyont

A Debrecenhez hasonlóan csak a Liverpool nyert a hétvégén a magyar csapat BL-csoportellenfelei közül. A Lyon hosszú győzelmi sorozatának végére került pont Párizsban, míg a Fiorentinával lefelé száguld a hullámvasút. Az alábbiakban az E jelű kvartett csapatainak teljesítményét, formáját vesszük górcső alá.

DEBRECEN

A Debrecen ugyan beragadt a rajtnál, a diósgyőri botlása óta azonban sorra szedi az áldozatait a honi élvonalban. A hétvégi, sorrendben ötödik áldozat a Ferencváros volt, amely ugyan a félidőben még vezetett az Oláh Gábor utcában, végül üres kézzel távozott. A szünet után sebességet váltó Debrecen megérdemelten tartotta otthon a három pontot, amelynek sorsáról a pihenőre „ítélt”, Feczesin Róbert sérülése miatt mégis bevetett Adamo Coulibaly döntött egy nagyszerű pörgetéssel.

A hajdúsági együttes elkényezteti a közönségét, hazai pályán ugyanis még százszázalékos, ráadásul a debreceni nézők mindössze háromszor bosszankodhattak kapott gól miatt, miközben 14 alkalommal tartottak kollektív gólörömöt.

Debrecen-Ferencváros 2-1


Aktuális forma



Utolsó öt mérkőzése:

Levszki Szófia 2-0 (otthon), BL-selejtező
Nyíregyhaza 3-1 (o), bajnokság
Paksi FC 1-0 (idegenben), bajnokság
Liverpool 0-1 (i), Bajnokok Ligája
Ferencváros 2-1 (o), bajnokság



A Bajnokok Ligájában:

3. Debrecen 0 pont, 1 vereség (0-1)

A bajnokságban:

5. Debrecen 15 pont, 5 gy., 0 d., 1 v. (10-4)
(Két mérkőzéssel kevesebb játszott, mint vetélytársai.)




LIVERPOOL

A „vörösök” a gyengébb rajt után mostanra elkapták a fonalat: a Debrecen kárára győzelemmel kezdtek a Bajnokok Ligájában, míg a Premier League-ben hárommeccses győzelmi sorozatot építettek. A Burnley ellen triplázó Josszi Benajun mellett Dirk Kuyt és Fernando Torres formájára sem lehet panasz.

Előbbi az angol bajnokságban három, a legrangosabb európai kupasorozatban egy gólt számol, a legutóbbi három mérkőzésén rendre betalált. Spanyol kollégája pedig már öt találatnál jár, ráadásul a hétvégén, a West Ham elleni győztes találkozón duplázott, mi több: az ő találata döntött a három pont sorsáról.

West Ham-Liverpool 2-3


Aktuális forma





Utolsó öt mérkőzése:

Aston Villa 1-3 (otthon), bajnokság
Bolton Wanderers 3-2 (idegenben), bajnokság
Burnley 4-0 (o), bajnokság
Debrecen 1-0 (o), Bajnokok Ligája
West Ham United 3-2 (i), bajnokság

A Bajnokok Ligájában:

1. Liverpool 3 pont, 1 győzelem (1-0)

A bajnokságban:

3. Liverpool 12 pont, 4 gy., 0 d., 2 v. (16:9)

LYON

A hétvégén a párizsi 1-1-gyel pont került a Lyon hétmeccses győzelmi sorozatának végére, ráadásul a gárda 243 percnyi góltalanságot követően először kapitulált, emiatt Ludovic Giuly, a fővárosiak válogatott labdarúgója aligha népszerű most a Olympique-szurkolók körében. A lyoni hívek egyébként büszkék lehetnek a kedvenceikre, tekintve, hogy a Bajnokok Ligája E jelű csoportjában a Lyon az egyetlen olyan együttes, amely a szezonban még egyszer sem volt kénytelen lenyelni a vereség rosszízű piruláját, s döntetlenből is mindössze kettőt számol.

PSG-Lyon 1-1


Aktuális forma



Utolsó öt mérkőzése:

Anderlecht 3-1 (i), BL-selejtező
Nancy 3-1 (o), bajnokság
Lorient 1-0 (o), bajnokság
Fiorentina 1-0 (o), Bajnokok Ligája
Paris SG 1-1 (i), bajnokság

FIORENTINA

A Fiorentinával lefelé száguld a hullámvasút: a toszkán alakulat a lyoni veresége után az AS Roma otthonából is pont nélkül távozott, négy kapott góllal mindössze eggyel felelt, és a mutatott játéka sem ad éppen okot optimizmusra az érte szorítók körében. A Serie A legutóbbi fordulójában „farkasok” nem kegyelmeztek a liláknak, háromszor is beléjük „haraptak”, Alberto Gilardino 0-3-nál, a 84. percben kozmetikázott az eredményen. A Fiorentina a szezonban vendégként még egyszer sem tudott nyerni, a mérlege: két döntetlen és két vereség.

AS Roma-Fiorentina 3-1


Aktuális forma



Utolsó öt mérkőzése:

Sporting 1-1 (o), BL-selejtező
Palermo 1-0 (o), bajnokság
Cagliari 1-0 (o), bajnokság
Lyon 0-1 (i), Bajnokok Ligája
AS Roma 1-3 (i), bajnokság

A Bajnokok Ligájában:

3. Fiorentina 0 pont, 1 vereség (0-1)

A bajnokságban:

6. Fiorentina 7 pont, 2 gy., 1 d., 1 v. (4-4)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik