A rekordbajnok Bayern München a gyengécske rajtot követően zsinórban már a harmadik győzelmét aratta a bajnokságban, szombaton a vendég Nürnberget fektette két vállra. Az első félidőben Gomez közel járt a gólhoz, akrobatikus mozdulata után azonban a felsőlécről a vonal közelében vágódott le a labda.
Talán benn volt, talán nem, a bíró mindenesetre továbbot intett. Így az első hazai találatra az 55. percig kellett várni, Olic góljára ugyanakkor volt válasza a vendégcsapatnak: egy formás támadás végén csereként beállt Choupo-Moting egyenlített. A három pontról végül Van Buyten fejese döntött a 82. percben.
Müncheni öröm, nürnbergi bánat (MTI/EPA)
Hajnal Tamással a soriban Hannoverben ikszelt a Dortmund, amely öt mérkőzés óta nyeretlen, és a szezonban harmadszor végzett 1-1-re. Hajnalnak egyébként akadt egy ígéretes lövése, amely után hatalmas bravúrral védett a Hannover kapusa.
Lőw Zsolt ennél többre jutott a Mainzban. A 25-szörös válogatott védő a 71. percben gólpasszt adott a duplázó Schürrlének, és ezzel főszerepet vállalt csapata Bochumban elért 3-2-es győzelmében. Az újonccsapat ugyanúgy 11 pontos, akár a harmadik Bayern München és a negyedik Hoffenheim, csakhogy a nevezetteknél gyengébb a gólkülönbsége.
A Hoffenheim szombaton úgy győzött a Mönchengladbach vendégeként, hogy 2-1-es hazai vezetést követően az utolsó öt percben háromszor is beköszönt.
A forduló előtt még sereghajtóként pironkodó 1. FC Köln – meglepetésre – Stuttgartban megszerezte szezonbeli első sikerét, amellyel mindjárt a 15. helyre jött fel a tabellán.
Bayern-Nürnberg 2-1
Hannover-Dortmund 1-1
Bundesliga, 6. forduló:
Bayern München-1. FC Nürnberg 2-1 (0-0)
Gól: Olic (55.), van Buyten (82.), ill. Choupo-Moting (73.)
VfB Stuttgart-1. FC Köln 0-2 (0-1)
Gól: Freis (25.), Sanou (89.)
Hannover 96-Borussia Dortmund 1-1 (0-1)
Gól: Konan Ya (48.), illetve Sahin (45.)
VfL Bochum-FSV Mainz 2-3 (2-1)
Gól: Azaouagh (7.), Klimowicz (45+1.), ill. Ivanschitz (45.), Schürrle (52., 71.)
Borussia Mönchengladbach-1899 Hoffenheim 2-4 (2-1)
Gól: Arango (10.), Colautti (17.), ill. Salihovic (22.), Maicosuel (86.), Obasi (89.), Ba (91.)
Pénteken játszották:
Schalke 04-VfL Wolfsburg 1-2
Vasárnap:
Eintracht Frankfurt-Hamburger SV, 15:30
Hertha BSC-SC Freiburg, 17:30
Bayer Leverkusen-Werder Bremen, 17:30