Élet-Stílus

Messi még hét évig Barcelonában marad

Lionel Messi szerződést hosszabbított az előző szezonban triplázó Barcelonával, az új megállapodás szerint 2016-ig a katalán klub alkalmazottja marad.

A Barcelona pénteken a hivatalos honlapján jelentette be a hosszabbítás tényét. Megemlítve, hogy Lionel Messit immáron 2016-ig köti szerződés a katalán klubhoz, és a megállapodásban az is szerepel, hogy aki vinni szeretné az argentin klasszist, annak nem kevesebb mint 250 millió (!) eurót kell leszurkolnia.

A Barcelonát az előző szezonban bajnoki címhez, Spanyol Kupa-, illetve Bajnokok Ligája-diadalhoz segítő, még mindig csak 22 éves játékos előző szerződése 2014-ben járt volna le, és abban még „csak” 150 millió euró szerepelt kivásárlási árként.

Az idei Aranylabda-szavazás esélyese 2000 óta tartozik a Barcelonához, edzőmérkőzésen 2003 novemberében, bajnokin 2004. október 16-án, 17 évesen és 114 naposan mutatkozott be a klub felnőtt csapatában, amelyből ma már kihagyhatatlan.

Lionel Messi három bajnoki cím mellett három spanyol és egy európai Szuperkupa-, két Bajnokok Ligája-, valamint egy kupagyőzelmet aratott eddig a katalán sztárcsapattal.

Az A válogatottban mostanáig 40-szer szerepelt; 2005-ben U20-as világbajnoki címet, 2008-ban, Pekingben pedig olimpiai aranyérmet nyert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik