Élet-Stílus

Hogyan éljük túl a kutyatámadást

Tiszainokán egy 90 éves emberre támadt – sajtóhírek szerint – a saját kutyája: az eb összeharapdálta az idős ember fejét. Az FN.hu-n most megtudhatja, hogy általában mi áll a kutyatámadások hátterében, és hogyan előzhetjük meg – a legtöbbször ugyanis mi, emberek hibázunk.

Az idős úr vendégségbe érkezett a tiszainokai házba, vagyis nem ő volt a kutya gazdája, de az állat régóta ismerte őt. A tulajdonosok távollétében a bácsi elment az egyébként láncra kötött, 25-30 kilós állat mellett, és eddig tisztázatlan okból feltehetően elesett. A kutya többször megharapta a fejét, majd leállt a támadással: a hazatérő tulajdonosok már békésen fekve találták, holott a magatehetetlen idős ember még mindig elérhető távolságban, a lánc hatókörén belül feküdt – tudta meg az FN.hu. A támadást túlélte. Az eb egyébként békés állat volt, soha agresszíven nem viselkedett, az áldozattal is mindig barátságosan viselkedett. Az eset után azonban elaltatták.

Joó István kutyakiképzőt, a viselkedéshibás ebekre specializálódott Cerberos kutyaiskola vezetőjét kérdeztük.

A fenti részletek alapján mi állhat a támadás mögött?

Az agresszió gyökere itt a kevés mozgás okozta hiperaktivitásban kereshető, ami frusztrálttá, agresszívvá tehette az állatot. A másik probléma a kutya ösztöneibe kódolt dominanciaharc lehetett, hogy falkán belül mindig a gyengébb fölé akar kerülni. Az idős, beteg embereknek és a kisgyerekeknek nincs elég tekintélyük az állat szemében, ezért időről-időre megpróbál föléjük kerekedni. Ha egy morgásra, lökésre az ember válasza ijedtség, menekülés, vagy ha netán az idős ember elesik, a kutya azonnal támad.

Barátok (forrás: Cerberos kutyaiskola)

Barátok (forrás: Cerberos kutyaiskola)

Létezik azonban az úgynevezett harapásgátló ösztön – kivéve ideggyenge, vagy eleve erre idomított kutyáknál -, amely megakadályozza a tehetetlen, mozdulatlan „ellenfél” további marcangolását. Gondoljunk csak bele, ha ez nem működne, minden kutyák közti perpatvar a gyengébb állat pusztulásával végződne.

A tiszainokai esetben tehát valószínűleg arról lehetett szó, hogy egy lökésre, morgásra vagy akár teljesen véletlenül az idős ember elesett, a kutya pedig látva az alkalmat nekitámadt, fölébe akart kerekedni. Megölni biztosan nem állt szándékában: látva az áldozat mozdulatlanságát „elkönyvelhette” a győzelmet, részéről az ügy le volt zárva.

Ezért nem szabad soha kutyával felügyelet nélkül hagyni az időseket vagy a gyerekeket. Ha úgy tetszik, ez egy alapszabály.

Van még ilyen alapszabály?

A legtöbb támadásért az ember a felelős a nem megfelelő tartás miatt, vagy mert félreértelmezi, rosszul reagálja le az állat viselkedését. Ne felejtsük, hogy nagy mozgásigényű, falkában élő ragadozóról beszélünk, amelynek fajtától függően napi 20-30 kilométer futásra van szüksége. Ellenkező esetben olyan pótcselekvéseket lehet megfigyelni, mint amikor a farkát üldözve saját tengelye körül forog, félőssé vagy agresszívvé válik. Nem a lánccal van a baj, hanem a rendszeres séta hiányával, ami frusztrálttá, kiszámíthatatlanná teszi a kutyát.

Hogyan reagálhatunk jól egy támadásra?

Legalább alapszinten ismerni kellene az állatot. A farkastól örökölt viselkedésforma és a falkalét velejárója az állandó dominanciaharc, amelynek során az egyedek gyengébb társuk fölébe akarnak kerekedni. Nem tesznek különbséget kutya és ember között, ha érzi a „gyengeséget”, azonnal megpróbál az illető „helyére lépni”: morog, lökdös, odakap. Sajnos természetes emberi reakció, főleg gyerekeknél, hogy ilyenkor megpróbálnak elszaladni, ami feléleszti a kutyában a prédaösztönt, és azonnal üldözőbe veszi.

Játékos erőfitogtatás (forrás: Cerberos kutyaiskola)

Játékos erőfitogtatás (forrás: Cerberos kutyaiskola)

Még rosszabb, ha az ember véletlenül elesik, gyakorlatilag egy szintre kerül az állattal: ez az ő nyelvükön behódolás, és ugyancsak azonnali támadást vált ki. Kutyatámadás esetén mindenképpen próbáljunk meg talpon maradni: mozdulatlanul állva viseljük el a körülbelül három percig tartó ugatásrohamot. Ezután szépen kezdjünk elhátrálni a helyszínről.

Ha mégis a földre kerülünk, vegyük fel a magzatpózt, karunkkal védjük a nyakunkat és az arcunkat. Ekkor is fontos, hogy maradjunk mozdulatlanok.

Figyeljünk arra is, hogy ha idegen kutyával találkozunk, ne hajoljunk fölé. Ez ugyanis az ő testbeszédükben azt jelenti, be akarjuk hódoltatni, ami támadást válthat ki. Ugyancsak idegen ebbel való találkozásra igaz, hogy ne kerüljünk vele egy szintre, mert ezt ő veheti a behódolás, a gyengeség jelének.

Mennyire múlik a fajtán, hogy emberre támad-e az eb?

Semennyire. Minden a nevelésen és a méreten múlik. Amatőr szinten „csibészelt” kutyáknál előfordul, hogy összekeverik a játékot a valósággal, és a gazdájukra támadnak. Támadást válthat ki a korábban említett dominanciaharc vagy frusztrált lelkiállapot. Sokan, fiatalok megveszik a termetes kutyát, majd megunják, rájönnek, hogy nem lakásba való, leadják a nagyszülőknek, idős rokonnak, aki nem bír vele. Máris kialakult az ember számára veszélyes helyzet, legyen szó bármilyen fajtájú kutyáról.

Az úgynevezett harci kutyák agressziója is a leginkább kutyák, macskák felé nyilvánul meg, emberre ők sem veszélyesebbek. A méret kérdése magától értetődik: egy öleb éppoly agresszíven támadhat, mint egy dobermann, csak az eredmény más. A nagytestű állatok könnyedén tudnak komoly sérüléseket okozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik