A Rock Band sorozat a zenekarok közül már megemlékezett az AC/DC-ről, de inkább a válogatások jellemzőek, lehet country és RnB stílusokban is „zenélni”. A legújabb darab a Beatles évfordulóra megjelenő, a gombafejűek életművét tartalmazó játék.
A rocktörténelem meghatározó számait lehet végig pengetni, dobolni, énekelni a játékhoz tartozó „hangszerekkel”. A négy „beatle” bármelyike, John, Paul, George, és Ringo szerepében tetszeleghetünk, a játék képi világa pedig a híressé vált színpadi jeleneteket ábrázolja illetőleg stúdiómunka közben, netán a pszihedelikus térben repkedve. Az alkotók olyan híven követték a zenekar profilját, hogy szépen ki is növik korai szépfiús stílusukat, és hosszúhajú hippik lesznek.
A hangulatot ügyesen fokozta a cég által gyártott reklámfilm is, amelyen az Abbey Roadon vonul át a banda és megállnak egy kicsit „rockbandelni”.
Ez az első zenés játék egyébként, amelyben a harmóniákat is meg lehet kísérelni eljátszani, teljesen lefedve a Beatles vokális hangzását is. A játékot annyira komolyan vették, hogy közös koprodukció az Apple Corporationnel a Beatles lemezcégével.
A játék mellet hagyományos módon is ünneplik a zenekart. Digitálisan felújították a Beatles teljes munkásságát és adták ki díszdobozban. Ezzel 22 év után először jelenik meg a zenekarnak új albuma.
