Élet-Stílus

Sorozatban hatodszor Federer?

Győzni ment az amerikai nyílt teniszbajnokságra a spanyol Rafael Nadal, aki a nyáron térdsérülése miatt két hónapot hagyott ki. A legnagyobb esélyes azonban nem ő, hanem Roger Federer. A nőknél minden a Williams nővérek sikerét ígéri, Czink és Szávay már az első körben nehéz ellenfeleket kapott.

A férfiaknál sorozatban hatodik végső sikerére készül a tenisztrónt idén újra visszafoglaló Roger Federer. Felesége nemrég ikreknek adott életet, és a svájci sportember azóta, ha lehet, még jobban teniszezik. Megnyerte a cincinnati viadalt – Djokovicot oktatta a fináléban – és továbbra is igaz rá Lleyton Hewitt mondása: “ő másik osztályban játszik”. Federer Wimbledonban pályafutása 15. Grand Slam-győzelmét gyűjtötte be, és így már júliusban megelőzte az amerikai Pete Samprast az örökranglista élén.

Lelassult Nadal?

A világelső mellett a rangsorban második brit Andy Murray, a hatalmas termetű – és elsősorban szerváiból élő – argentin Juan Martin del Potro, a szerb Novak Djokovic és a másodvirágzását élő amerikai Andy Roddick “rúghat még labdába” Flushing Meadows-ban. Nem szabad elfeledkezni azonban a spanyol Rafael Nadalról sem, aki a Roland Garros nyolcaddöntőjében, címvédőként elszenvedett veresége után térdbántalmai miatt hosszú időt kihagyott.

Győzni akar Nadal (MTI/EPA)

Győzni akar Nadal (MTI/EPA)

“Nem félek. Két hónap szünet után negyeddöntős voltam Montrealban, elődöntős Cincinnatiben. Tudom, a US Openen a nyolc vagy a négy közé jutás nagyon jó eredmény lenne, de én győzni jöttem! Amikor visszavonulok, senki ne úgy emlékezzen rám, hogy negyed- vagy elődöntős játékos voltam” – mondta a világranglistán jelenleg harmadik helyen álló olimpiai bajnok a US Open nyitónapján.

Nadal pályafutása során a Grand Slam-tornák közül csak az amerikait nem tudta eddig megnyerni. Most azzal a francia Richard Gasquet-val kezd, aki nemrégiben tért vissza kokainhasználat miatt kiszabott eltiltásából. Riválisai azt mondják kissé megfakult a spanyol játéka; míg korábban nem volt számára elveszett labda, most kissé öreguras lett, pedig még csak 23 évet számlál.

Nehéz ellenfelek

A hölgyek mezőnyében csak két magyar lesz: Czink Melinda és Szávay Ágnes viszont alanyi jogon főtáblás, Marosi Katalin és Kapros Anikó viszont elbukott a selejtező második körében. A kiszámíthatatlan Szávay az első körben Shahar Peerrel találkozik. Az izraeli kemény ellenfél, volt már a 14. is a világranglistán, jelenleg azonban csak a 64.

Szávay kedden kezd (MTI/EPA)

Szávay kedden kezd (MTI/EPA)

A budapesti tornagyőzelme óta mindössze két mérkőzést nyerő magyarnak nem lesz könnyű dolga, ha meg szeretné ismételni eddigi legjobb, 2007-es New York-i szereplését, és bejutna a legjobb nyolc közé. Tavaly nem ment Szávaynak, már a második fordulóban búcsúzott. Hogy mire lesz képes most, szinte megjósolhatatlan. Megeshet egy újabb bravúr, és az is, hogy már az első fordulóban elbukik.

Czink Melinda Maria Elena Camerinnel csap össze: eddig egyszer játszottak – 2004-ben -, és akkor az olasz teniszező győzött. Czink az idén kiválóan szerepelt, jelenleg – pályafutása legjobbjaként – 50. a rangsorban, pedig januárban még csak a 105. helyen jegyezték a 26 esztendős játékost. Ragyogó skalpokkal vághat neki az esztendő negyedik Grand Slam-tornájának, többek között legyőzte a volt világelső szerb Ana Ivanovicot, és a francia Alize Cornet-t.

Címvédésre készül Serena

Két hete hátsérülést szenvedett, de szerencséjére már meggyógyult és nagy bizakodással lép pályára Flushing Meadows-ban. Camerin nem könnyű ellenfél, legyőzhető, ám a következő körben egy igazi nagyágyú, Serena Williams következhet. Az idén már egyszer találkoztak és a stanfordi viadal negyeddöntőjében a magyar – legalábbis a második szettben – alaposan megszorongatta az amerikai csillagot.

Clijsters két év szünet után tért vissza (MTI/EPA)

Clijsters két év szünet után tért vissza (MTI/EPA)

Ami a hölgyek mezőnyét illeti, továbbra is érvényes a megállapítás, hogy a Williams-testvérek, Venus és a címvédő Serena, csak magukat verhetik meg. Ha megy nekik a játék, nincs a mezőnyben senki, aki megállíthatná őket. Természetesen esélyesek akadnak, a világelső orosz Dinara Szafina, aki még sohasem nyert GS-tornát, honfitársai, Jelena Gyementyjeva, Marija Sarapova és Szevtlana Kuznyecova, mind mind áhítoznak a sikerre. És ott van még a belga Kim Clijsters, aki az anyai örömök mellett a teniszpályán is újra jeleskedik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik