Élet-Stílus

Óriásbotrány készül a Renault-nál?

A brazil Globo tv úgy tudja, hogy a tavalyi Szingapúri Nagydíjon Nelson Piquet a Renault utasítására törte össze az autóját, hogy ezzel nyerő helyzetbe hozza Fernando Alonsót. Állítólag bizonyíték is van.

Hatalmas botrányba keveredhet a Renault-csapat, ha igaz a brazil Globo televízió állítása. A tavalyi, első Szingapúri Nagydíj után, amelyet minden valószínűséggel dacolva Fernando Alonso nyert meg, már felmerült az összeesküvés-elmélet, amely szerint a csapattárs Piquet balesete túl jó időben – pont a spanyol bokszkiállása után – történt ahhoz, hogy véletlen legyen – lehet, hogy a gyanakvóknak volt igazuk?

Taktikáztak a Renault-nál Piquet balesetével? (MTI/EPA)

Taktikáztak a Renault-nál Piquet balesetével? (MTI/EPA)

A villanyfényes futamon Piquet a 13. körben nagy sebességgel a falnak rohant, bejött a biztonsági autó, így a már korábban első tankolását megejtő, a 14. helyről elrajtolt csapattárs, a spanyol Fernando Alonso jelentős előnybe került a többiekkel szemben, akiknek még ez után kellett üzemanyagvételre kiállniuk. Alonso hamarosan az élre állt, sőt akkora előnyre tett szert, hogy második kiállása után is könnyedén az élre tért vissza. A versenyt végül meg is nyerte.

“Az én hibám volt. Két extrém stratégiát próbáltunk ki, Fernando nagyon rövid, én pedig nagyon hosszú etapon voltam, a biztonsági autóval kalkuláltunk. Ha nem épp én estem volna ki, jól jött volna a safety car, jól álltam. Mindig közel járunk a falakhoz, és ha egyszer megcsípi az ember, onnan már irányíthatatlan az autó” – mondta akkor Piquet.

A bombát a brazil televízió a mai F1-es közvetítés alatt robbantotta, amelyben azt állították, hogy az eset tényleg szándékos volt, és bizonyítékok is vannak. Azt egyelőre nem tudni, hogy az információ a kirúgása óta a Renalt-t és főleg Flavio Briatorét támadó Piquet-től vagy más forrásból származik. Az FIA már meg is erősítette, hogy vizsgál “egy korábbi Forma-1-es világbajnoki futamon történt eseményt”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik