Élet-Stílus

Hátrányból fordított az Újpest

Az Újpest hazai környezetben 3-1-re győzött a Haladás ellen a labdarúgó Soproni Liga 6. fordulójában. A vendégek sokáig vezettek, csak a hajrában fordítottak a lilafehérek.

Nagy lendülettel kezdett az Újpest, Simek két percen belül kétszer is gólt lőhetett volna, de előbb a kapufa, majd Rózsa kapus mentette meg a vendégeket. A folytatásban is a lila-fehérek irányították a játékot, ám a Haladás első komoly kontrája után megszerezte a vezetést.

A szünet után ismét kapufával nyitott az Újpest, ezúttal Vermes „forgácsolta a lécet”. Az 58. percben egy rendkívül szerencsétlen ütközést követően Orosst, vendégek támadóját mentőautóval szállították el.

Hátrányból fordított az Újpest 1

A 73. percben a csereként beálló, sérüléséből felépülő Kabát egyenlített. A 81. percben Skriba a szezon eddigi legszebb egyéni akcióját bemutatva az egész hazai védelmet őrületbe kergette, de Balajcza hárította a ziccert, az ellentámadásból pedig Foxi megszerezte a győzelmet érő találatot az Újpestnek.

Az utolsó percekre mindent egy lapra tett fel a Haladás, de egy kontra végén Sándor bebiztosította a hazai sikert. Majd örömében megkapta második sárga lapját, így kiállította Szabó játékvezető.

Soproni Liga, 6. forduló:
Újpest FC-Szombathelyi Haladás 3-1 (0-1)
Gól: Kabát (73.), Foxi (81.), Sándor Gy. (89.), illetve Rajos (28.)
Kiállítva: Sándor Gy. (90.)

Győri ETO-Budapest Honvéd 2-0 (2-0)
Gól: Kink (18.), Djordjevic (27.)

Korábban:
DVSC-TEVA – Nyíregyháza Spartacus 3-1
Ferencváros-Kaposvári Rákóczi 0-0
Diósgyőri VTK-Vasas 0-1
Lombard FC Pápa – Kecskeméti TE-ERECO 2-0
MTK Hungária FC – Paksi FC 1-1
Videoton FC-ZTE FC 1-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik