Élet-Stílus

Diegóval szárnyal a Juventus – videó

admin
admin

2009. 08. 30. 20:36

Az apró termetű brazil két parádés gólt lőtt az AS Romának, amelynek a második forduló után még nincsen pontja. A Juventus ezzel szemben hibátlan, és a remek igazolásainak köszönhetően megszorongathatja a címvédő Intert.

A milánói derbin átgázolt az olasz bajnok a gyengécske Milanon, szerencsére a forduló másik rangadója nem volt ennyire egyoldalú. A fővárosiaknál öt alapember (Cicinho, Doni, Andreolli, Brighi, Chuka Okaka) is hiányzott, de a vendégeknél is voltak sérültek (Sissoko, Zebina, Salihamidzic). A Juve trénere az Amauri-Iaquinta-támadósorral kezdett, Del Piero és Trezeguet a kispadon búslakodott.

A Juventus az első perctől kezdve veszélyesebben futballozott, és a 24. percben a Werder Brementől igazolt Diego először villantotta meg a klasszisát. A brazil irányító a felezővonalnál szerzett labdát, lerázta Cassettit, Riisét is lefutotta, majd külsővel védhetetlen gólt lőtt a hosszúba.

A Roma hamar egyenlített, igaz ehhez kellett a Juve-védők bambasága, és de Rossi szemfülessége. A vendégek nem álltak a labda elé egy római szabadrúgásnál, de Rossi pedig gondolt egyet, és 30 méterről átemelte a kapujából kilépő Buffont.

A szünetig már nem született gól, pedig mind a két kapunál lett volna lehetőség. A fordulás után a zseniális Diego vezérletével egyre nagyobb fölényben játszott a Juve, a Roma támadásai elhaltak a Cannavaro irányította védelemben.

Diegót a 68. percben végleg a szívükbe zárták a Juve-drukkerek: a brazil ezúttal Mexest forgatta meg, majd ütemtelenül, laposan kilőtte a sarkot. A második bekapott gól után küldte csak be a Roma trénere Vucsinicset, aki rögtön egy fejessel veszélyeztetett. Az addig észrevehetetlen Totti a kapufát találta telibe, de nem sikerült másodszor is egyenlíteni. Ehelyett a szintén nyáron érkezett Melo eldöntötte a meccset a hajrában.

Serie A, 2. forduló:
AS Roma-Juventus 1-3 (1-1)
Gól: Rossi (35.), illetve Diego (25., 68.), Melo (90.)

Atalanta-Genoa 0-1 (0-1)
Gól: Moretti (45.)

Cagliari-Siena 1-3 (0-0)
Gól: Jeda (72. – 11-esből), ill. Calaio (52., 71.), Reginaldo (89.)

Chievo-SS Lazio 1-2 (1-1)
Gól: Pellisier (16.), ill. Cruz (41., 53., az elsőt 11-esből)

Fiorentina-Palermo 1-0 (1-0)
Gól: Jovetic (29.)

Napoli-Livorno 3-1 (2-0)
Gól: Quagliarella (10., 83.), Hamsik (36.), ill. Lucarelli (48.)

Parma-Catania 2-1 (1-1)
Gól: Galloppa (14.), Paloschi (47.), ill. Biagianti (16.)

Sampdoria-Udinese 3-1 (2-0)
Gól: Pazzini (11.), Mannini (45.), Cassano (83.), ill. Di Natale (56.)

Szombati meccsek:
AC Milan-Internazionale 0-4
Bari-Bologna 0-0

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.