Élet-Stílus

A MU nyerte a csúcsrangadót – videó

A Chelsea a papírformának megfelelően legyőzte az újonc Burnelyt, így a 4. forduló után is hibátlan a Premier League-ben, akárcsak a Tottenham. A szombati játéknap csúcstalálkozón a címvédő MU 2-1-re legyőzte a vendég Arsenalt.

A játéknap rangadóján a Manchester United 2-1-re legyőzte az első két mérkőzését magabiztosan megnyerő Arsenalt. A londoniak két elpuskázott helyzet (Robin van Persie lövését Patrice Evra blokkolta, Andrej Arsavin centikkel lőtt a bal felső sarok fölé) után a 40. percben teljesen megérdemelten szereztek vezetést a tompán futballozó MU ellen. Az „ágyúsok” orosz vendégmunkása, Arsavin 23 méterről lőtt a jobb felső sarokba, Ben Foster csak beljebb tudta segíteni a labdát.

A szünet után könnyen eldönthette volna a meccset Arsene Wenger csapata, Van Persie lövését azonban Foster lábbal bravúrosan védte, Emmanuel Eboue pedig ziccert packázott el azzal, hogy a kapu előterében nem tudta átvenni a labdát. Ezután nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt a bajnok, és Wayne Ronney tizenegyesével előbb egyenlített, majd hat perccel később Abou Diaby öngóljával a vezetést is átvette.

Hátrányból fordított a Manchester United (MTI/EPA)

Hátrányból fordított a Manchester United (MTI/EPA)

A két manchesteri gól között a vendégek egyik legjobbja, Van Persie szabadrúgásból a felsől lécet találta telibe. A második félidőben rendkívül látványos, parázs csatát láthatott az Old Trafford közönsége. A folytatásban mind a két kapu előtt adódott helyzet, majd a hajrában fölényben játszott, nagyon nyomott az Arsenal, de Van Persie révén csak lesgólig jutott. Kontrából egyébként a MU növelhette is volna a különbséget, de az eredmény már nem változott – a résztvevők létszáma azonban igen: a reklamáló Wengert kiállította a játékvezető.

Hibátlan a Chelsea és a Tottenham

A Chelsea a negyedik mérkőzését is megnyerte: a forduló nyitányán simán, 3-0-ra verte vendég Burnelyt. Az újonccsapat a találkozó elején nagy helyzetet hagyott kihasználatlanul, és ezt a félidő végén bánhatta igazán: Didier Drogba asszisztálása mellett ugyanis Nicolas Anelka néhány lépésről a kapuba kotorta a labdát, vezetéshez juttatva ezzel a favorit londoniakat.

A Carlo Ancelott fiai úgy kezdték az második félidőt, ahogyan az elsőt befejezték – góllal. Frank Lampard beadását követően Michael Ballack előrevetődve fejelt a hálóba, majd a 3-0-ás végeredményt Ashley Cole állította be, miután a kényszerítőből visszakapott labdát 11 méterről a bal felső sarokba bombázta.


Seva hazatér



Andrij Sevcsenko távozik a Chelsea-től, miután tartósan aligha tudná beverekedni magát a „kékek” kezdőcsapatába. A 32 éves ukrán csatár hazatér: kétéves szerződést kötött korábbi klubjával, a Dinamo Kijevvel, amellyel öt bajnoki címet és három kupasikert aratott 1994 és 1999 között.




A Chelsea-hez hasonlóan a Tottenham is hibátlan mérleggel büszkélkedhet, igaz, az észak-londoniak szombaton alaposan megszenvedtek az újonc Birmingham Cityvel. A Spurs győztes gólját Aaron Lennon a 95. percben szerezte: a válogatott szélső egy szép csel után 15 méterről lőtt laposan a jobb sarokba.

A Bajnokok Ligája főtábláján a Debrecennel azonos csoportban szereplő Liverpool ugyan kétszer is hátrányba került a Bolton otthonában, mégis három ponttal távozott. Az 54. perctől kezdve emberelőnyben futballozó „vörösöket” a csapatkapitány, Steven Gerrard vezette győzelemre, miután 2-2-es állásnál, a 83. percben 16 méterről kapásból a jobb felsőbe durrantott.

A kapus Fülöp Márton csapata, a Sunderland kikapott a Stoke-tól, Halmosi Péter klubja, a Hull City pedig döntetlent játszott a Wolverhamptonnal. Egyik játékos sem lépett pályára.

MU-Arsenal, 0-1

MU-Arsenal, 1-1

MU-Arsenal, 2-1

Premier League, 4. forduló:

Manchester United-Arsenal 2-1 (0-1)
Gól: Rooney (59.,11-esből), Diaby (64., öngól), ill. Arsavin (40.)


Chelsea-Burnley 3-0 (1-0)



Gól: Anelka (45+2.), Ballack (47.), A. Cole (52.)

Bolton Wanderers-Liverpool 2-3 (1-1)


Gól: Davies (33.), Cohen (47.), ill. G. Johnson (41.), Torres (56.), Gerrard (83.)

Kiállítva: Davis (54., Bolton)

Blackburn Rovers-West Ham United 0-0




Stoke City-Sunderland 1-0 (1-0)


Gól: Kitson (43.)

Tottenham Hotspur-Birmingham City 2-1 (0-0)


Gól: Crouch (72.), Lennon (90.), illetve Bowyer (75.)

Wolverhampton Wanderers-Hull City 1-1 (0-1)


Gól: Stearman (46.), illetve Geovanni (3.)

Vasárnap:

Portsmouth-Manchester City, 14:30
Everton-Wigan Athletic, 16:00
Aston Villa-Fulham, 17:00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik