Élet-Stílus

Totti mesterhármasa, Dárdai bombagólja – videó

admin
admin

2009. 08. 28. 08:45

Számos meglepetés született az idén induló Európa Liga selejtezőjének utolsó fordulójában. Az UEFA-kupát két éve megnyerő Zenit a főtáblára sem jutott, akárcsak a Crvena zvezda vagy éppen az Aston Villa. Dzsudzsák, Dárdai és Gera csapata továbbjutott.

Gera Zoltán és a Fulham némi szerencsével gyűrte le az orosz Amkar Permet, azok után, hogy az első angliai összecsapáson megnyugtatónak tűnő 3-1-es vezetést szerzett. A visszavágón Gera, a vendégeknél pedig Gaál Miklós a kezdőcsapatban kapott helyet, és az oroszok azonnal nekiestek ellenfelüknek.

Számos helyzetük volt, de a Fulham egészen a 90. percig megúszta kapott gól nélkül, ekkor Kusev bólintott a kapuba. A ráadásban lett volt alkalma megszerezni a továbbjutást jelentő második találatot az orosz csapatnak, de végül maradt az 1-0-s győzelem.

Dárdai Pálnak és a Herthának sem volt sokkal nyugodtabb csütörtök estéje, hiszen a Bröndby otthonában 2-1-es vereséget szenvedtek, és Berlinben tovább nőtt a dánok előnye. Ekkor a németek edzője előreküldte Kacart, aki megmentette a csapatát. A szerb két fejesgóllal megfordította a meccset, amihez persze a magyar középpályás gólja is kellett.

A PSV Eindhoven nem villogott az izraeli Bnei Yehuda Tel Aviv ellen, Dzsudzsák Balázsék két soványka egygólos győzelemmel biztosították be a helyüket a főtáblán.

Nem úgy az AS Roma. Francesco Tottiék két meccsen tízet vágtak a szlovák Kosicének. A csapatkapitány a 7-1-re végződő visszavágón egymaga háromszor volt eredményes.

Vanczák Vilmos hiába szerzett gólt a Fenerbahce otthonában, a törökök az első meccsen aratott kétgólos előnyüket megőrizték.

A spanyol Villareal esélyeshez méltóan intézte el a NAC Bredát. A 6-1-es vereséget szenvedő holland együttesben nem szerepelt Fehér Csaba.

A játéknap legnagyobb meglepetését a Zenit kiesése jelentette. A tréner nélküli szentpétervári csapat a 4-3-as vereség után hazai pályán csak 1-1-re végzett a portugál Funchallal, és kiesett.

—-Eredmények—-

Európa Liga-selejtezők, 4. forduló, visszavágók:
Austria Wien (osztrák)-Metalurg Donyeck (ukrán) 3-2 hosszabbítás után
Továbbjutott: Austria Wien, 5-4-es összesítéssel

MSK Zilina (szlovák)-Partizan Beograd (szerb) 0-2
tj: Partizan, 3-1-es összesítéssel

FC Basel (svájci)-FK Baku (azeri) 5-1
tj: Basel 8-1-es összesítéssel

Levadia Tallinn (észt)-Galatasaray (török) 1-1
tj: Galatasaray, 5-1-es összesítéssel

Sparta Praha (cseh)-NK Maribor (szlovén) 1-0
tj: Sparta Praha 3-0-ás összesítéssel

AEK Athén (görög)-FC Vaslui (román) 3-0
tj: Athén, 4-2-es összesítéssel

Hamburger SV (német)-Guingamp (francia) 3-1
tj: Hamburger SV 8-2-es összesítéssel

Slovan Liberec (cseh)-Dinamo Bucuresti (román) 0-3
tj: Dinamo Bucuresti 3-3-as összesítéssel, büntetőkkel

Fenerbahce (török)-FC Sion (svájci) 2-2
tj: Fenerbahce, 4-2-es összesítéssel

Villarreal (spanyol)-NAC Breda (holland) 6-1
tj: Villarreal 9-2-es összesítéssel

Hearts (skót)-Dinamo Zagreb (horvát) 2-0
tj: Dinamo Zagreb, 4-2-es összesítéssel

Odense (dán)-Genoa (olasz) 1-1 (
tj: Genoa, 4-2-es összesítéssel

Litex Lovecs (bolgár)-BATE Boriszov (fehérorosz) 0-4 – hosszabbítás után
tj: Boriszov, 4-1-es összesítéssel

AS Roma (olasz)-MFK Kosice (szlovák) 7-1
tj: AS Roma, 10-4-es összesítéssel

PSV Eindhoven (holland)-Bnei Yehuda Tel Aviv (izraeli) 1-0
tj: Eindhoven 2-0-ás összesítéssel

St. Patrick,s Athletic (ír)-Steaua Bucuresti (román) 1-2 (
tj: Steaua 5-2-es összesítéssel

Vorskla (ukrán)-Benfica (portugál) 2-1
tj: Benfica, 5-2-es összesítéssel

Crvena zvezda (szerb)-Slavia Praha (cseh) 2-1
tj: Slavia Praha, 4-es összesítéssel

Aston Villa (angol)-Rapid Wien (osztrák) 2-1
tj: Rapid, 2-2-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal

FC Toulouse (francia)-Trabzonspor (török) 0-1
tj: Toulouse, 3-2-es összesítéssel

FC Bruges (belga)-Lech Poznan (lengyel) 1-0 (
tj: Bruges 1-1-es összesítéssel, büntetőkkel

Valencia (spanyol)-Stabaek (norvég) 4-1
tj: Valencia, kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel

Slovan Bratislava (szlovák)-Ajax Amszterdam (holland) 1-2
tj: Ajax 7-1-es összesítéssel

Zenit (orosz)-Nacional Funchal (portugál) 1-1
tj: Funchal, 5-4-es összesítéssel

Heerenveen (holland)-PAOK Szaloniki (görög) 0-0
tj: Heerenveen 1-1-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal

OSC Lille (francia)-RKC Genk (belga) 4-2
tj: Lille 6-3-as összesítéssel

CFR Cluj (román)-FK Szarajevo (bosnyák) 2-1
tj: Cluj, 3-2-es összesítéssel

Elfsborg (svéd)-SS Lazio (olasz) 1-0
tj: Lazio, 3-1-es összesítéssel

Tromsö (norvég)-Athletic Bilbao (spanyol) 1-1
tj: Bilbao, 4-3-as össesítéssel

Metaliszt Harkov (ukrán)-Sturm Graz (osztrák) 0-0
tj: Graz, 2-1-es összesítéssel

FK Aktobe (kazah)-Werder Bremen (német) 0-2
tj: Werder Bremen 8-3-as összesítéssel

Qarabag Agdam Baku (azeri)-Twente (holland) 0-0
tj: Twente, 3-1-gyes össesítéssel

Sigma Olomouc (cseh)-Everton (angol) 1-1
tj: Everton, 5-1-es összesítéssel

Amkar Perm (orosz)-Fulham (angol) 1-0
tj: Fulham, 3-2-es összesítéssel

Hapoel Tel-Aviv (izraeli)-Teplice (cseh) 1-1
tj: Hapoel Tel-Aviv, 3-2-es összesítéssel

Dinamo Moszkva (orosz)-CSZKA Szófia (bolgár) 1-2
tj: CSZKA Szófia, 2-1-es összesítéssel

Hertha BSC (német)-Bröndby (dán) 3-1
tj: Hertha, 4-3-as összesítéssel

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.