Élet-Stílus

Visszavonult Pavel Nedved

A cseh klasszis véget vetett a találgatásoknak, hivatalos honlapján közölte, hogy szögre akasztja a stoplist. A 37 éves egykori aranylabdást több helyről is keresték, de ő visszautasította az ajánlatokat.

Pavel Nedved szerdán hivatalosan is bejelentette: befejezi profi futballpályafutását. A cseh labdarúgás utóbbi másfél évtizedének meghatározó alakja honlapján tudatta a világgal, hogy immár semmilyen szerződési ajánlat nem érdekli, mert végleg felhagy a focival. Nedved a közléssel egyszersmind lezárta az ismétlődő találgatásokat, amelyek karrierjének lehetséges folytatásával foglalkoztak.

A 2003-ban – mint a legjobb európai labdarúgót megillető elismerést – az Aranylabdát is kiérdemelte a középpályás, aki odahaza a Dukla Praha és – a vele országos bajnoki címet szerzett – Sparta Praha után Olaszországban bontakoztatta ki igazán a tudását. Összesen 13 évig tartó itáliai légióskodása alatt szolgált a Laziónál, ahová 1996-ban szerződött, az utóbbi esztendőket azonban a Juventus színeiben futballozta végig, utolsó hivatalos meccsét is a torinói sztáralakulatnál játszotta májusban.

Talján földön Olasz Kupát nyert 1998-ban és 2000-ben, KEK-győztes volt 1999-ben, s ugyanebben az évben az európai Szuperkupa-elsőségnek is örülhetett. Kétezerben lett olasz bajnok, az Olasz Szuperkupát 98-ban és 2000-ben hódította el a Lazióval. A Juventushoz 2001-ben csatlakozott, ahol a zebracsíkosok együttesét a Real Madridra cserélő Zinedine Zidane helyét vette át. A Juvéval 2003-ban Bajnokok Ligája-döntőt játszott, 2002-ben és 2003-ban végzett az élen a Serie A-ban, s ebben a két évben a torinóiaké lett az Olasz Szuperkupa is.

“Számos ajánlatot kaptam az elmúlt hetekben, de egyiket se fogadtam el, mivel úgy határoztam, befejezem a pályafutásomat, az időmet most már a családomnak, feleségemnek és gyermekeimnek akarom szentelni” – írta weboldalán Nedved, aki most vasárnap ünnepli 37. születésnapját.

A cseh futballista, aki hosszú időn keresztül volt a válogatott csapatkapitánya, a nemzeti együttessel 1996-ban Európa-bajnoki ezüstérmet nyert, nyolc évvel később pedig bronzot érdemelt ki a kontinentális csúcstalálkozón. Nedved 1994 és 2006 között Csehország színeiben 91 mérkőzésen lépett pályára, s 18 alkalommal volt eredményes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik