Élet-Stílus

7,1 millió euróról indulhat a Debrecen

Ha a Debrecen kedden feljut a Levszki Szófia ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájára, akkor már biztosan 7,1 millió euróval (1,9 milliárd forint) gazdagodik a klubkassza.

Az európai szövetség (UEFA) által pénteken közzé tett díjszabás szerint a szeptember 15-én rajtoló BL mind a 32 résztvevője ennyit kap, a sikereket külön honorálják, a csoportgyőztesek pedig további 800 ezerre számíthatnak.

A BL-döntőért 5,2, a végső diadalért 9 millió euró jár. Az UEFA összesen 1,09 milliárdot oszt szét az idény során, ez 33 százalékkal több a tavalyi javadalmazásnál.

A DVSC-TEVA szerdán 2-1-re nyert Bulgáriában, így a Puskás Ferenc Stadionban sorra kerülő visszavágón a Levszki Szófiának legalább két gólt kell szereznie ahhoz, hogy megfordítsa a párharcot, melynek győztese a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájára jut. Magyar csapatnak ez a bravúr eddig egyszer sikerült, mégpedig 1995-ben a Ferencvárosnak.

jegyárusítás

Budapesten is árusítanak jegyeket a Debrecen labdarúgócsapatának keddi mérkőzésére. A mérkőzés helyszínének tőszomszédságában a Syma Csarnok pénztárai várják 10 és 18 óra között az érdeklődőket, míg a meccs napján 10-kor nyitnak a Puskás Stadion árusító helyei. A belépőket 1500-2500, illetve korlátozott számban 4500 forintért kínálják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik