Élet-Stílus

Győzelemmel zártak a férfi kosarasok

admin
admin

2009. 08. 20. 18:06

Az európai A osztályban maradást hétfőn kiharcoló magyar férfi kosárlabda-válogatott immár tét nélküli mérkőzésen öt ponttal nyert az észtek vendégeként.

Mészáros Lajos szakmai igazgató együttese három napja 70-55-re legyőzte a cseheket Szolnokon, és mivel a kvartett másik mérkőzésén az észtek kikaptak a vendég ukránoktól, a magyar csapat az utolsó, tallinni találkozó eredményétől függetlenül már kiharcolta a bennmaradást az A osztályban.

A csütörtöki találkozón jól kezdtek a magyarok, az első negyedben kétszer annyi pontot dobtak, mint a hazaiak.

Ezt követően az észtek fokozatosan fölzárkóztak, a harmadik harmad végén már csak egy pont volt a hátrányuk, a végjáték azonban megint a vendégeknek sikerült jobban. Némethék öt ponttal nyertek.

A magyar válogatott a tavaly szeptemberben lezárult Európa-bajnoki selejtezősorozatban az A csoport utolsó helyén végzett, ezért kényszerült arra, hogy az ukránokkal, a csehekkel és az észtekkel oda-visszavágó alapon osztályozót játsszon az A divízióban maradásért. A kvartett győztese és második helyezettje bennmaradt, a harmadik és negyedik kiesett.

Osztályozó, 6. mérkőzés:
Észtország-Magyarország 60-65
Legjobb magyar dobók:
Németh 18, Horváth 12, Lóránt 11

A végeredmény:
1. Magyarország 10 pont (435-394)
2. Ukrajna 10 (436-437)
3. Csehország 9
4. Észtország 7

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Ma kiderül, mennyire erős a Fidesz

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.