Élet-Stílus

Magyarországért küzd a Hegylakó

Tizenkét évig volt az éjszakában, törött állkapoccsal nyert profi ketrecharc Eb-t, nem csábítja a külföldi magas gázsi, mindene a sport és a tanítványai. Felföldi „Hegylakó” Szabolcs nem sztáralkat, nem „bohóckodik” a kamerának, elhivatott sportoló, kőkemény bunyós. Szerdán második címmérkőzését vívja a profi ketrecharc (MMA) – a „küzdősportok király kategóriája” – világbajnoka. A meccs előtti utolsó edzésén látogattuk meg a Hegylakót. Videó!

A most 32 éves Felföldi „Hegylakó” Szabolcs birkózóként kezdte pályafutását, majd tucatnyi küzdősport kipróbálása után végül a kempót választotta, ahol mára egydanos mester. Eredményei között 12 magyar bajnoki cím, utcai harc abszolút bajnoki cím, kempo európa- és világbajnoki cím szerepel. A WFCA profi MMA-világbajnoka, augusztus 19-én pedig a WPKC világbajnoki övéért száll ketrecbe a debreceni Főnix csarnokban a K-1 Magyar Nagydíjon. Ellenfele a lengyel kick-boksz Európa-bajnok MMA-harcost, Gerhard „Machine” Gorewoda lesz.

A birkózás után miért éppen a kempót választottad, mi az, ami megfogott ebben a sportágban?

Mindig is szerettem, figyelgettem a küzdősportokat. Gyerekkoromban karatéztam, judoztam, majd a hosszú ideig birkóztam. Szinte az összes stílust megismertem, a kempót és a thai boxot tartottam az akkori legkeményebb harcművészetnek, el is mentem a harcművészeti akadémiára, ott kezdtem el kempózni. Tudtam, hogy ebben a sportágban sokkal komolyabb eredményeim lehetnek, mint a birkózásban. Mivel az éjszakában dolgoztam, először csak azért edzegettem, de egyszer felkértek, hogy induljak egy versenyen, amit meg is nyertem.

Hogyan edzel a mostani, WPKC világbajnoki mérkőzésre?

Edzek itt Dunaharasztin a saját edzőtermemben és edzek a Pitbull Teamben Sándor György vezetésével. Mindkét helyen vannak tanítványaim és edzőtársaim, többek között Bárdosi Sándor. Heti tíz alkalommal edzek, az összes olyan, mintha versenyre készülnék, az egyetlen különbség, hogy ilyenkor fanatikusan, agyban még egy kicsivel megspékelem.

Kell speciális étrend, életvitel?

Életvitel egyértelműen. Az éjszakázást jó ideje abbahagytam, csak a sportnak meg a munkámnak élek. Ez rettentően fontos, hiszen a küzdősportosok java része sajnos az éjszakában dolgozik, ami el is viszi az energiájuk java részét. Nincs alkohol, nincs cigaretta. Továbbá óriási segítség, hogy saját edzőtermem, vállalkozásom – egy gumiszervízem – van. Saját magam ura vagyok, bár a vállalkozást is némiképp hátráltatja a heti tíz edzés és edzeni is nehezebb a munka mellett.

Számodra mi jelenti a csúcsot a sportban? Mi az, amivel elégedett lennél?

Magyarországon a küzdősportolók tevékenysége borzasztóan behatárolt. Sokkal kevesebb lehetőségünk van, mint Amerikában, Japánban, vagy Nyugat-Európa országaiban. Ezekbe az országokba nagyon nehéz, szinte lehetetlen kijutni. A tendencia sajnos az, hogy a fiatal magyar sportolók kimennek külföldre, ahol arra használják őket, hogy a saját versenyzőiket gyakoroltassák, készítsék fel velük. El lehet persze jutni jó pénzt fizető külföldi klubokhoz is, ahol hagynak bunyózni, csakhogy ahhoz fel kell adni az itteni életedet.

Christophe Gauthierot ellen a WFCA iilágbajnoki címmérkőzésen (xlsport.hu)

Christophe Gauthierot ellen a WFCA iilágbajnoki címmérkőzésen (xlsport.hu)

Te nem gondolkodtál rajta, hogy külföldön próbálsz szerencsét?

Nem. Csábítottak engem Amerikába, de nem volt túl komoly, cserébe mindent fel kellett volna adnom, amit itt elértem, vállalkozás, ház, család, feleség. És aki magyar embernek születik, annak ezt nagyon komolyan kell vennie: én szeretném a hazámnak hozni a sikereimet.

Melyik sportágat tartod a legjobb alapnak a ketrecharchoz?

Két alapsportágat ismerek el: a birkózást és az ökölvívást. Azt gondolom, aki MMA-ban akar eredményeket elérni, gyerekkorban boksszal, vagy birkózással szerezze meg az alapokat. Persze minden a tehetségen és az elhivatottságon múlik. A sport egy nagyon jó vállalkozás: azt veszed ki, amit korábban beraktál.

szabályrendszerek

MMA: ketrecharcnak is nevezett, legkeményebb küzdősportág. Nyitott kesztyű az egyetlen védőfelszerelés, lehet térdelni, könyökölni, földön fekvő ellenfelet támadni. Csak a szem, a lágyékrészek és a gerincvonal tabu. 5×5 perces meneteket vívnak a riválisok, a meccsnek akkor van vége, ha az egyikül feladja, vagy a bíró félbeszakítja.

K-1: talán a legnépszerűbb szabályrendszer, elsősorban a látványos összecsapások miatt. A térd használata itt is megengedett, de azzal a megkötéssel, hogy a támadás pillanatában el kell engedni az ellenfelet. Zárt kesztyűvel csapnak össze az ellenfelek, a könyökkel és fejjel tilos támadni. A mérkőzések háromszor három percig tartanak. Ha a pontozók nem tudnak dönteni, akkor egy negyedik menet hivatott dönteni.

K-3: egyre népszerűbb szabályrendszer, amelyet Felföldi Szabolcs edzője, Sándor György és barátai találtak ki. Az edző szavaival élve, „olyan ez, mint az MMA, csak amatőröknek”. Hárompercesek a menetek, a harcosok komoly védőfelszerelésben lépnek a ringbe, és ha valaki földre kerül, és nem ér véget a küzdelem, akkor a bíró 25 másodperc után felállítja a feleket.
(Forrás: Sándor György – Pitbull Team edző)

Várható valamikor Bárdosi-Felföldi meccs?

Sanyi nagyon jó barátom, edzőtársam, sőt nálunk kezdte az MMA-t, ráadásul ugyanaz a szponzorunk is. Két edzőtárs ne bunyózzon egymással, mi egymást készítjük fel, nekem ő a ringsegédem, neki meg én vagyok. Teljesen elképzelhetetlen egy ilyen összecsapás.

Előfordult, hogy az utcán, élesben kellet használnod a tudásodat?

Tizenkét évet dolgoztam az éjszakában, úgyhogy többnyire igen.

Mennyit lehet keresni MMA versenyzőként?

Szinte siralmas, a legutóbbi mérkőzésemért – egy színvonalas gálán – 80 ezer forintot kaptam. De örülök, hogy elhívtak, és egy rettentően jó ellenféllel bunyózhattam. Magyarországon a küzdősportokat nem szabad, nem érdemes hivatásszerűen űzni. Szemben a nyugati országokkal, de akár Romániával is. Itt szinte csak az olimpiai sportágakat fizetik meg, vagy a futballt. A legnagyobb szponzorok elfordulnak tőlünk, mondván, hogy „erőszakos sportot” nem támogatnak.

Hozzá kell tenni, hogy a küzdősportokban lényegesen kevesebb a szabálytalanság és a sérülés, mint akár kézilabdában, vagy fociban. Persze, itt eleve jelen van a durvaság, amire azonban az ember felkészül, nem éri váratlanul. Ezek a legnehezebb, legkeményebb sportágak, amelyeknek a király kategóriája a ketrecharc. Vagyis a világon létező legnehezebb sportágot a security cégeken kívül senki nem szponzorálja, de még a média sem foglalkozik vele. Pedig tudni kell, hogy európai szinten ketrecharcban Magyarország nagyon komoly szinten van.

A WFCA világbajnokaként (xlsport.hu)

A WFCA világbajnokaként (xlsport.hu)

Mire törekszel bunyó közben, igyekszel a földre vinni az ellenfelet, vagy inkább állásban vagy eredményesebb?

Vagyok már annyira kompakt, hogy bármiben el tudom dönteni a meccseket, amiknek java része mostanában K.O.-val végződik. A legutóbbi mérkőzésen fentről, állásból elkezdtem lebontani az ellenfelet, úgy mentünk le a földre, ahol még jobban megpuhítottam, és így győztem.

Mikor ér véget egy meccs?

Feladással, sérüléssel, a bíró bármikor beszüntetheti, ha úgy ítéli, hogy a sportoló egészsége védelmében erre szükség van. Tavaly március végén meccs közben eltört az állkapcsom, úgy folytattam és nyertem meg a a profi Európa-bajnoki címmeccset…

Törött állkapoccsal bunyóztál?!

Nem is tudtok róla? Ez Magyarország, gyerekek, ez Magyarország, ezt tudom erre mondani. Mindenki tudja, hogy melyik celeb milyen bugyit hord, ki kivel jár, de senki nem tud arról, hogy Felföldi Szabolcs törött állal lett Európa-bajnok. A meccs elején tört el, utána még három-három és fél perc telt el, míg befojtottam az ellenfelet és vége lett. Bementem a kórházba, ahol megállapították a diagnózist és haza is küldtek: műtő van, de a fele hiányzik, fájdalomcsillapító nincs, altatóorvos nincs – mondták.

A tanítványaid közül kire vagy a legbüszkébb?

Volt köztük több világbajnok, többen a magyar élmezőnybe tartoznak. Bagi Tamás például nagyon kemény ellenfél ellen lett ifjúsági világbajnok. Ebben a kis városban, Dunaharasztiban viszonylag sokan űzik ezt a sportot, és bár bőven vannak lehetőségek más küzdősportra, messze mi vagyunk a legeredményesebb klub mindenféle támogatás nélkül.

Szoktatok a környékbeli klubokkal közösen edzeni?

Nem. Mi edzenénk velük, de ők nem. Nem bírják. Amit itt láttok, az nem handabanda, nem egy Jackie Chan film, ez a valóság. Nem úgy kell elképzelni, hogy elkezdek varázsolni, és bemutatom azt, ami nem vagyok: gyerekek járnak karatézni, kungfuzni, kick-boxolni, de az életben nem tudják magukat megvédeni. Nem tudják őket megtanítani, ha az utcán leütnek, hogyan állj föl, hogyan fordítsd meg a helyzetet, mert különben megölnek.

A magyar nagymesterek 99 százalékát akármelyik kocsmában megcsinálnák. Én mindig azt mondtam: nagymester vagy? Menj, és mutasd meg, mit tudsz a ringben. Nagyon kevés az a mester, akit én Magyarországon elismerek: verekedjen, harcoljon, bizonyítson, és utána oktasson.

Ha befejezed a versenyzést, oktatni fogsz?

Van egy álmom, ami szerint már vén tata leszek, amikor még mindig gyerekeket fogok hurcibálni a versenyekre: én akarok lenni a legöregebb edző.

Felföldi Szabolcs

Felföldi Szabolcs 8 éves korában kezdett el sportolni: rövid karatés és judós karate kitérő után többszörös magyar bajnok édesapja nyomdokain birkózni kezdett. Válogatott kerettagságig és magyar bajnoki címig vitte, majd 22 évesen megismerkedett a kempóval. 2003-tól már rácsok között, az MMA szabályrendszerben küzdött, és a sikerek nem maradtak el: 12-szeres magyar bajnok, kempo Európa és világbajnoki cím, profi MMA Európa és világbajnoki cím. 2003-ban megnyitotta saját klubját, tanítványai nyertek három világbajnoki és számtalan magyar bajnoki címet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik