Élet-Stílus

A Juventus az Intert és a Milant is legyőzte – videó

admin
admin

2009. 08. 15. 10:03

A Juventus nyerte a TIM-kupát, megelőzve a bajnok Intert és az AC Milant. A torinói csapat először nyerte meg a hagyományos évadnyitó minitornát.

A torinói csapat győzelmét hozta a 45 perces mérkőzésekből álló hagyományos évadnyitó minitorna, amelyre az abruzzói földrengés áldozatainak megsegítésére Pescarában került sor.

A Juve az első mérkőzésen büntetőkkel győzte le az Intert. A 26. percben Motta révén a bajnoki címvédő került előnybe, ráadásul torinói részről Iaquinta elpuskázott egy büntetőt. Amauri azonban az utolsó percben, Rivas elhibázott hazaadását követően egyenlített. A büntetőpárbajban végül Legrottaglie gólja döntött, miután előtte Buffon kivédte Santon lövését.

A következő mérkőzésen az Inter Balotelli fejesgóljával 1-0-ra legyőzte az AC Milant, amelyet aztán a Juventus is két vállra fektetett, ezzel megnyerte a tornát, s fennállása során először elhódította a TIM-kupát.

A Milan ellen 2-0-ra megnyert találkozón Amauri és Iaquinta szerezte a „zebrák” góljait, a frissen igazolt Roma ugyan mind a két esetben hozzáért a labdához, de védeni nem tudott.

„Nagyon elégedett vagyok, hiszen mind a két meccsen kiválóan játszottunk, igaz, a bombaerős Inter ellen szerencsénk is volt. A következő néhány napban elemezni fogjuk ezt a két mérkőzést, és a jövő heti bajnoki rajtig kijavítjuk az esetleges a hibákat” – mondta a tornagyőztes Juventus vezetőedzője, Ciro Ferrara.

Juventus-Inter 1-1, 11-esekkel 7-6

Inter-AC Milan 1-0

Juventus-AC Milan 2-0

TIM-kupa:
Inter-Juventus 1-1, 11-esekkel 6-7
Gól: T. Motta (26.), ill. Amauri 44.
Inzter: Julio Cesar – Santon, Samuel, Materazzi, Chivu – Cambiasso (Krhin, 35.), Vieira, Motta – Sztankovics (Balotelli, 45.) – Quaresma (Rivas, 42.), Mancini (Milito, 36.)
Juventus: Buffon – Grygera, Legrottaglie, Cannavaro, Molinaro – Felipe Melo, Poulsen – Szalihamidzics, Tiago, Iaquinta – Amauri

AC Milan–Inter 0-1
Gól: Balotelli (24.)
Inter: Julio Cesar – Santon, Materazzi, Samuel, Chivu (Caldarola, 45.) – Vieira, Sztankovics, Motta – Balotelli, Milito, Quaresma (Mancini, 39.)
Milan: Storari – Oddo, Nesta, Favalli, Antonini – Abate, Gattuso, Flamini – Ronaldinho – Huntelaar, Pato

Juventus-AC Milan 2-0
Gól: Amauri (14.), Iaquinta (32.)
Juventus: Manninger – Caceres, Legrottaglie, Chiellini, Szalihamidzics – Poulsen (De Ceglie, 38.), Felipe Melo, Marrone – Tiago – Amauri (Immobile, 34.), Iaquinta (Giovinco, 43.)
Milan: Roma – Oddo, Nesta (Onyewu, 13.), Favalli, Antonini – Abate, Gattuso (Ikande, 21.), Flamini; Ronaldinho (Di Gennaro, 37.; Verdi, 44.) – Huntelaar (F. Inzaghi, 13.), Pato (Zigoni, 24.)

Végeredmény:
1. Juventus 5 pont
2. Inter 4 pont
3. AC Milan 0

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.