Élet-Stílus

Federer megnyert mérkőzésen bukott el

A világelső Roger Federer lényegében megnyert mérkőzésen kapott ki a francia Jo-Wilfried Tsongától a Montralban zajló tenisztorna negyeddöntőjében. A svájci klasszis mellett a spanyol Rafael Nadal és a szerb Novak Djokovics is búcsúzott.

Federer ugyan rövidítében elbukta az első szettet, ezzel együtt könnyedén nyerhetett volna, 6:1-gyel egyenlített, majd a döntő felvonásban már 5:1-re vezetett. A francia riválisa azonban élt a mérkőzésen első bréklehetőségével, és olyannyira belejött a játékba, hogy zsinórban öt gémet nyert meg, sőt, 6:5-ös vezetésénél 40-0-ra állt úgy, hogy Federer adogatott.

A svájci világelső összekapta magát, és rövidítésre mentette a negyedöntős találkozót, de a tie-breakben ismét alulmaradt, így 22 győztes mérkőzés után kénytelen volt lenyelni a vereség keserű piruláját, és kiesett.

Tsonga bravúros győzelmet aratott (MTI/EPA)

Tsonga bravúros győzelmet aratott (MTI/EPA)

A rangsorban második, sérülése után ezen a tornán visszatérő spanyol Rafael Nadal is elbúcsúzott, miután egy szoros és egy sima szettben kikapott az argentin Juan Martin del Potrótól.

A hatodik helyen kiemelt dél-amerikai játékos a szerb Novak Djokovicsot két szettben elintéző amerikai Andy Roddickkal, Tsonga pedig a brit Andy Murrayjal vív meg a döntőért.
Utóbbi az orosz Nyikolaj Davigyenkót győzte le 6:2, 6:4-re.

Szafina megállította clijsterst

A világelső orosz Dinara Szafina legyőzte a több mint két év kihagyás és gyermekáldás után visszatérő Kim Clijsterst a Cincinnatiben zajló keménypályás női tenisztornán, s ezzel bejutott az elődöntőbe. A belga játékos korábban az orosz Szvetlana Kuznyecovát, a svájci Patty Schnydert és francia Marion Bartolit búcsúztatta a keménypályás viadalon.

Montreal, férfi torna, negyeddöntő:
Tsonga (francia, 7.)-Federer (svájci, ) 7:6, 1:6, 7:6
Murray (brit, 3.)-Davigyenko (orosz, 8.) 6:2, 6:4
Del Potro (argentin, 6.)-Nadal (spanyol, 2.) 7:6, 6:1
Roddick (amerikai, 5.)-Djokovics (szerb, 4.) 6:4, 7:6

Cincinnati, női torna, negyeddöntő:
Szafina (orosz, 1.)-Clijsters (belga) 6:2, 7:5
Gyementyjeva (orosz, 4.)-Wozniacki (dán, 8.) 6:2, 6:1
Jankovics (szerb, 5.)-Bammer (osztrák) 6:0, 6:3
Pennetta (olasz, 14.)-Hantuchova (szlovák) 6:3, 6:3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik