Élet-Stílus

Két szoros szettben nyert Szávay Ágnes

Czink Melinda után Szávay Ágnes is bejutott a második fordulóba a kétmillió dollár összdíjazású cincinnati kemény pályás női tenisztornán, miután két játszmában nyert kedden a lengyel Ursula Radwanska ellen.

Az első számú magyar teniszező néhány hete megnyerte a budapesti tornát, nem sokkal később azonban lemosták a pályáról a Los Angeles-i versenyen. Szerencsére a nyerő formáját hozta ezúttal Szávay Ágnes, aki két szoros szettben győzte le a gyengébbik Radwanska-nővért.

Két szoros szettben nyert Szávay Ágnes 1

Potyogtak a brékek Urszula és Szávay összecsapásán, a lengyel lány hihetetlen gyenge százalékkal szervált, ráadásul csak a pontok felét hozta első adogatásainál. Magyar ellenfele sem volt sokkal hatékonyabb, hiába az új edző, Radwanskának nem kevesebb, mint 15 bréklehetősége volt.

Szerencsére a kritikus pillanatokban rendre Szávay volt a jobb, és két szoros, 7:5-ös szettel hozta a kötelezőt. A világranglistán 33. magyar játékos – a WTA honlapja szerint – a következő fordulóban a japán Moritát legyőző olasz Flavia Pennettával találkozik.

Szávay ágnes nyilatkozata

“Szoros, kemény meccs volt, ráadásul a nagy meleg is nehezítette a játékot. Radwanska nagyon kemény ellenfél volt, de a fontos pontokat nekem sikerült megnyernem.”

Cincinnati, női torna
1. forduló (a 32 közé jutásért):
Szávay–U. Radwanska (lengyel) 7:5, 7:5
Peng (kínai)-Cibulkova (szlovák, 15.) 6:2, 6:1
Klejbanova (orosz)-Rezai (francia) 6:3, 6:3
Kirilenko (orosz)-Svedova (kazah) 6:4, 6:1
Cirstea (román)-Shaughnessy (amerikai) 7:5, 7:5
Hantuchova (szlovák)-Errani (olasz) 3:6, 6:3, 6:1
Wickmayer (belga)-Schiavone (olasz) 6:3, 6:4
A. Bondarenko (ukrán)-Petrova (orosz, 10.) 6:2, 6:3
A. Radwanska (lengyel, 13.)-Szugijama (japán) 6:2, 6:1
Pennetta (olasz, 14.)-Morita (japán) 6:2, 6:3
Bammer (osztrák)-Cseng (kínai) 6:2, 4:6, 6:2
Martinez Sanchez (spanyol)-Duscsevina (orosz) 6:4, 3:6, 6:3

2. forduló (a 16 közé jutásért):
Szafina (orosz, 1.)-Vinci (olasz) 2:6, 7:5, 6:4
V. Williams (amerikai, 3.)-Govorcova (fehérorosz) 6:2, 6:2
Kuznyecova (orosz, 6.)-Safarova (cseh) 6:3, 6:7, 7:6

Ajánlott videó

Olvasói sztorik