Élet-Stílus

Dreher-uralom a Szigeten

admin
admin

2009. 08. 11. 18:45

A rossz idő miatt kevés az érdeklődő a Zene a rasszizmus ellen című koncertsorozaton. A Szigeten amúgy az amerikai hot dog a sláger, és Dreheren kívül más sör nem kapható.

Eső és zápor zúdult a Szigetre, ám késő délutánra már szép idő lett, a tavalyi sártengernek pedig (egyelőre) se híre, se hamva – jelentette az FN.hu helyszíni tudósítója. Ennek ellenére kevesen lézengenek a Nagyszínpad előtt. Körülbelül 50 méteres karéjban hallgatják csak a Zene a rasszizmus ellen című koncertsorozat fellépőit, amelynek keretében a Bikini, Deák Bill Gyula és Nagy Feró is énekelt.
KÉPGALÉRIA! (fotó: Gáti András/FN)

KÉPGALÉRIA! (fotó: Gáti András/FN)

A napijegyesekből kevés van – tapasztalta lapunk tudósítója -, és a szigetlakók a koncerthallgatás helyett inkább vásárolgatnak. Egy korsó sör (csak Dreher kapható!) idén 450 forintba kerül, míg a 2009-es Sziget nagy slágere, az amerikai hot-dog darabja 600 forintba. A lángos ára 400, a pizzáé pedig 500 forintra rúg, míg a gyrost 800 forintért adják. Ha viszont kissé zsírosabb fogásokra vágyunk, 1800 forintért vehetünk sült krumplival szervírozott csülköt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.