Élet-Stílus

A bolgárok félvállról veszik a Lokit

admin
admin

2009. 08. 10. 13:25

Herczeg András klubmenedzser a helyszínen tekintette meg a Levszki Szófia hétvégi mérkőzését, és azt tapasztalta, a bolgárok „könnyedén" veszik a DVSC-t.

A magyar bajnokcsapat soros BL-riválisa, a Levszki Szófia a bolgár bajnokság második fordulójában kiütéses, 5-0-s győzelmet aratott a Botev Plovdiv felett a múlt hétvégén.
A találkozót a helyszínen tekintette meg a Loki pályaedzője és klubmenedzsere, Bücs Zsolt, illetve Herczeg András.

„Nagyon nagy különbség volt a két csapat között, holott a Levszki ugyanúgy vegyes gárdával lépett pályára, mint ahogy mi játszottunk az elmúlt két bajnoki mérkőzésen. Az alapcsapatból csak néhány labdarúgó játszott. A védelmet nem is nagyon lehetett elemezni, mert a Levszki végigtámadta a meccset – nyilatkozta Herczeg András, a DVSC hivatalos honlapjának.

„Az kiderült, hogy a Levszki ‘játszó’ csapat, nem rúgják el a labdát, inkább kombinatív összjátékra helyezik a hangsúlyt. Sok a légiósuk, akikre oda kell majd figyelnünk” – tette hozzá.

Herczeg András feltérképezte a Levszkit (MTI)

Herczeg András feltérképezte a Levszkit (MTI)

A Levszki Szófiánál tett látogatás kapcsán a magyar bajnokcsapat klubmenedzsere megjegyezte: „a beszélgetések során azt tapasztaltuk, hogy a bolgárok kicsit könnyedén vesznek minket, sokkal esélyesebbnek tartják magukat a továbbjutásra. Nem titkolták: ujjongtak a sorsolásnál.”

A Levszki a hétvégén a Minyor otthonában játszik, s Bücs Zsolt jegyzetfüzettel a kezében ezúttal is ott lesz a lelátón.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.