Élet-Stílus

Győzelemmel kezdett a német bajnok

admin
admin

2009. 08. 08. 08:48

A német labdarúgó bajnokság nyitányán a címre esélyesnek tartott két csapat wolfsburgi összecsapását a bajnok nyerte. A Stuttgart pechesen kezdte az évadot.

A találkozó első felében nem született gól, ám ebben elsősorban a kapusok voltak a „ludasak”. A hazaiak és a remekül kontrázó svábok is több helyzetet kialakítottak (az egyik oldalon elsősorban Dzeko, a másikon a frissiben megszerzett Pogrebnjak jeleskedett), azonban Lehmann (kétszer is) és Benaglio is a helyzet magaslatán állt.

A legnagyobb helyzetet a stuttgarti Khedira hagyta ki, aki Pogrebnjak passza után fejelt, Benaglio viszont a lécre tolta a labdát.

Pogrebnyak a hazai védők gyűrűjében (MTI/EPA)

Pogrebnjak a hazai védők gyűrűjében (MTI/EPA)

Félidő után is hasonlóan alakult a meccs, a vendéglátók és a piros mezesek is többször kerültek a védők mögé – ám úgy tűnt, lanyhul az iram. A 71. percben viszont Gentner okosan passzolt keresztbe a tizenhatos előterében egy csellel ellenfelét becsapó Misimovicnak, s a bosnyák karmester ballal gyönyörű mozdulattal a jobb felső sarokba csavart.

Markus Babbel harmadik cseréjével reagált a bekapott gólra, együttesének szorongató helyzete ellenben nem sokkal később még nehezebbre változott: egy becsúszás után Träsch a füvön maradt, s kézsérülése miatt nem tudta folytatni a játékot; a VfB tíz emberrel folytatta.

Ennek ellenére a Simak által mozgatott svábok igyekeztek támadni, de a kapkodásnak újabb bekapott gól lett az eredménye. A 82. percben Grafite a jobbszélen egy testcsellel becsapta Tascit, középre húzódott, s 17 méterről a bal alsó sarokba lőtt.

A Wolfsburg tehát győzelemmel kezdte a címvédési kísérletet, míg a vendégcsapat elsősorban amiatt bizakodhat, hogy új szerzeményei – Pogrebnjak és a kisebb sérülése miatt korábban lecserélt Hleb – biztató játékkal mutatkoztak be.

Bundesliga, 1. forduló

Wolfsburg-Stuttgart 2-0 (0-0)
Volkswagen-Arena, 30 ezer néző. Vezette: Brych
Gól: Misimovic (71.), Grafite (82.)
Wolfsburg: Benaglio – Riether, Madlung, Barzagli, M. Schäfer – Josué – Ziani (Dejagah, 87.), Gentner – Misimovic – Grafite (Esswein, 90.), Dzeko
Stuttgart: Lehmann – Träsch, Tasci, Delpierre, Magnin – Khedira, Hitzlsperger – Gebhart (Elson, 75.), Hleb (Simak, 56.) – Cacau (Marica, 68.), Pogrebnjak

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.