Élet-Stílus

Két zártkapus mérkőzéssel bűnhődik a Steaua

admin
admin

2009. 08. 07. 16:51

Az Európa Ligában zárt kapuk mögött játssza a következő két otthoni mérkőzését a Steaua Bucuresti, amelyet így büntetett az UEFA az Újpest elleni találkozón történt incidensek miatt.

A román sajtó beszámolói szerint Valeriu Argaseala, a román klub elnöke pénteken közölte Gigi Becalival, a csapat tulajdonosával, hogy az UEFA újabb büntetést rótt ki a Steauára.

A román média nem felejtette el megemlíteni, hogy az EL második selejtezőkörében, július 16-án Bukarestben rendezett Steaua-Újpest mérkőzés ideje alatt egy szurkoló a pályára szaladt, a román drukkerek pedig egy magyargyalázó feliratot is kifüggesztettek.

Bukaresti szurkoló - drága volt a beugró (MTI/EPA)

Bukaresti szurkoló – drága volt a beugró (MTI/EPA)

A Pro Sport című napilap emlékeztet arra, hogy korábban a Steauát 50 ezer euróval bírságolták meg, de az UEFA fegyelmi bizottsága eltörölte a bírságot, és helyette két mérkőzés közönség nélkül való lejátszására ítélte a román klubot. A Steaua szurkolóival hónapok óta konfliktusban lévő Becali pénteken kifakadt a rendbontó drukkerek ellen.

A Gazeta Sporturilor sportnapilap szerint Becali kijelentette, hogy a szurkolók felelőtlensége miatt összesen körülbelül 700 ezer euró kár éri a Steauát.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Closeup portrait of a beautiful redhead woman using smartphone
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.