Élet-Stílus

Remekeltek a korábbi világelsők

admin
admin

2009. 08. 06. 09:46

A háromszoros győztes Andy Roddick könnyed játékkal jutott a harmadik fordulóba a washingtoni kemény pályás férfi tenisztornán. Két korábbi világelső is követte.

Az első helyen kiemelt hazai játékos a Roger Federer ellen öt szettben elvesztett wimbledoni döntő óta először lépett pályára, és a szerdai játéknapon két sima szettben búcsúztatta a német Benjamin Beckert.

A világranglistán ötödik helyezett tengerentúli ugyan még elég sok ki nem kényszerített hibával játszott, ám a láthatóan indiszponált Becker ellen még ez is belefért. Roddick nyolc ászt – többek között a meccslabdát – ütött, kettős hibája nem volt, ám saját bevallása szerint akadozik még az adogatójátéka.

A találkozó hamar eldőlt: a következő fordulóban honfitársa, Sam Querrey ellen fellépő amerikai mindkét játszmában már az elején elvette ellenfele adogatójátékát, s 3:0-ról egyszer sem hibázott.

„Benjamin az elején elég enerváltan játszott, s a tenisz olyan – ha az elején nem koncentrálsz, meredek kaptatóhoz hasonlít a mérkőzés” – elemzett Roddick, aki kiemelte, hogy az egy hónapja megsérült csípőjével már nem volt gondja, de azért óvatosan kezdett, igyekezett stabil alapokon fokozatosan felépíteni a játékát.

“Nem szerváltam igazán jól, de ha van valami, ami miatt nem aggódom, ha éppen egy kicsit döcögősen megy, az éppen az adogatásom” – tette hozzá.

Roddick remek játékkal tért vissza (MTI/EPA)

Roddick remek játékkal tért vissza (MTI/EPA)

Roddick mellett igencsak megkínlódtak a rangsorolt versenyzők. A harmadikként kiemelt francia Jo-Wilfried Tsonga nem került a legjobb 16 közé – őt a húsz fogadhatatlan adogatásából kilencet a mindent eldöntő harmadik játszmában ütő amerikai John Isner búcsúztatta.

Két esélyest két korábbi világelső „emelt ki” a mezőnyből, a hetedik Tommy Robredót honfitársa, Juan Carlos Ferrero múlta felül, míg az ausztrál Lleyton Hewitt három szettben győzte le az izraeli Dudi Selát.

„Sela nem a kemény szerváiról híres, így megpróbáltam a lehető legagresszívebben játszani” – árulta el győzelmének receptjét az ausztrál, míg Ferrerót egyenesen meglepte riválisa gyenge játéka.

„Igencsak meglepődtem. Sokkal keményebb ellenállásra számítottam, de tény az is, hogy nekem minden bejött, a labda ma nekem szurkolt.”

ATP-torna, WASHINGTON

2. forduló (a 16 közé jutásért):
Roddick (amerikai, 1.)-Becker (német) 6:3, 6:2
Isner (amerikai)-Tsonga (francia, 3.) 4:6, 7:6, 7:6
Gonzalez (chilei, 4.)-Falla (kolumbiai) 7:5, 7:5
Söderling (svéd, 5.)-Juzsnyij (orosz) 6:3, 6:1
Ferrero (spanyol)-Robredo (spanyol, 7.) 6:3, 6:2
Petzschner (német)-Fish (amerikai, 9.) 1:6, 6:4, 6:1
Karlovic (horvát, 11.)-Schüttler (német) 6:4, 7:5
Gicquel (francia)-Troicki (szerb, 12.) 3:0 – Troicki fa.
Chaunac (francia)-Turszunov (orosz, 14.) 3:6, 7:6, 7:5
Hewitt (ausztrál)-Sela (izraeli, 15.) 6:3, 2:6, 6:2
Querrey (amerikai, 16.)-Kunyicin (orosz) 6:3, 6:4
Odesnik (amerikai)-Andrejev (orosz) 2:6, 7:5, 6:4

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.