Élet-Stílus

Eltiltották a vesztegetéssel vádolt román kapitányt

Öt év eltiltást kapott Aihan Omer, a román férfi válogatott szövetségi kapitánya és Petre Palau, a helyi sportági szövetség volt alelnöke az Európai Kézilabda Szövetségtől (EHF), miután bebizonyosodott egy dán bírópáros vádja, miszerint megpróbálták őket lefizetni egy mérkőzés előtt.

Az EHF honlapján csütörtökön közzétett határozat szerint az eltiltottak a következő években nem vehetnek részt egyetlen nemzetközi tornán sem. A Román Kézilabda Szövetségnek 27.500 euró büntetést is ki kell fizetnie.

Egy dán lap márciusban azt írta, hogy a románok megpróbáltak pénzt adni a két dán bírónak tavaly júniusban, a Montenegró elleni mérkőzés előtt, amelynek tétje a világbajnokságra való kijutás volt.

Végül Románia került ki győztesen az összecsapásból, de az EHF megállapította, hogy az eredményt nem befolyásolták a játékvezetők, hiszen visszautasították a megvesztegetést.

Az EHF négy évig megfigyelés alatt tartja a román szövetséget, és amennyiben ismét hasonló eset fordul elő, kizárják a nemzetközi versenyekről a férfi kézilabda- válogatottat.

Az érintetteknek és a román szövetségnek 21 napja van a fellebbezésre, a döntés még nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik