Élet-Stílus

Csúszik a bajnoki rajt Argentínában

Bizonytalan ideig elhalasztották az augusztus 14-re tervezett argentin futballbajnoki rajtot a klubok hatalmas méretűre duzzadt adósságai miatt. A sajtó szerint 184 millió dollárra rúg a csapatok össztartozása.

A csúszás tényét Julio Grondona, a dél-amerikai ország szövetségének (AFA) első embere erősítette meg, közölve, hogy az élvonalbeli csapatok, köztük a topklubok is oly tetemes tartozást halmoztak fel, hogy gyakorlatilag ellehetetlenült az argentin bajnokság.

“A helyzet roppant nehéz – jelentette ki az elnök azt követően, hogy az AFA végrehajtó bizottsága egyhangúlag az őszi pontvadászat, az úgynevezett Apertura nyitányának elhalasztása mellett szavazott kedden. – Ráadásul a problémák két hónap múlva is ugyanolyan súlyosak lesznek, mint jelenleg.”

Grondona szerint a megoldáshoz vezető első lépések egyikeként pénzalapot szükséges létrehozni, alapvetően úgy, hogy a televíziós jogdíjakat megemelik, vagyis a tévéközvetítésekért az eddiginél sokkal többet fizettetnek. A jövedelmi források közé az AFA szeretné bevenni az internetes fogadásokat is, amelyek jelenleg illegálisan folynak, a buenos airesi kormányzat azonban újfent leszögezte: nem engedélyezi a sportfogadásoknak ezt a formáját.

A bajnoki rajt dátumának valamennyi profi osztályra kiterjedő kitolását amúgy az argentin futballszakszervezet kezdeményezte, nehezményezve, hogy a hét élklubnak – a San Lorenzónak, a River Plate-nek, az Independientének, a Newell’snek, az Huracannak, a Racing Clubnak és a Rosario Centralnak – átszámítva már 10 és fél millió dollárra rúg az adósságállománya.

A deficitet az általános gazdasági válság súlyosbította a legnevesebb kluboknál, amelyek alapvetően a főképpen Európába – Angliába, Spanyolországba, Olaszországba és Németországba – irányuló játékoseladásból tartják fenn magukat, ez a folyamat azonban megtorpant a nemzetközi krízis következtében. Ráadásul az argentin kormány bejelentette: nem hajlandó pénzügyi támogatást nyújtani a szorult helyzetbe jutott kluboknak, mondván: “ez nem állami feladat”. A klubok vezetése a financiális nehézségeket részben a játékosokra igyekszik áthárítani, olykor akár többhavi járandóságukat is visszatartva. Az argentin sportsajtó úgy tudja, hogy az első osztály klubjainak együttes adóssága meghaladja a 184 millió dollárt.

Az AFA-vezérkarnak a bajnoki rajt elhalasztását kimondó ülése idején egyébként többen is tüntettek a szövetség székházánál, a csúszás ellen tiltakozók az épület nem egy ablakát beverték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik