Élet-Stílus

14-15 milliárd az új panelprogramra

A 28,2 milliárd forintos, a szén-dioxid-kvóták eladásából származó bevételből 14-15 milliárd mehet az új panelprogramra.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) 14-15 milliárd forintot tervez a panel épületek korszerűsítésére fordítani az eddigi, összesen 28,2 milliárd forintos, a szén-dioxid-kvóták eladásából származó bevételből – mondta Szabó Imre környezetvédelmi miniszter kedden, sajtótájékoztatón Budapesten.

Szabó Imre hangsúlyozta: a kvótaeladásokból feltöltött Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) “felülről nyitott” keret, mivel a további értékesítésekkel újabb összegek érkezhetnek ebbe a kasszába.

A ZBR forrásaiból finanszírozott Klímabarát Otthon panel alprogramja a korábbi panelprogramokat váltja fel, ugyanakkor azoktól eltérően “mérhető és garantált” szén-dioxid-kibocsátás csökkentést eredményez, javítva ezzel Magyarország kvótapiaci pozícióit – mutatott rá a miniszter.

Hozzátette: a hagyományos technológiával épült társas- és lakóházak 2009 őszétől pályázhatnak a Klímabarát Otthon pályázataira, míg a magán- és közintézményekre vonatkozó pályázatok várhatóan 2010 első felében jelennek meg a Klímabarát Intézmény programban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik