Élet-Stílus

Massa nem sieti el a visszatérést

admin
admin

2009. 08. 03. 10:35

Felipe Massa már jól van - hétfőn haza is repült Sao Paulóba -, de elmondta, nem sieti el a visszatérését, a legfontosabb, hogy teljesen felépüljön.

A brazil versenyző a Magyar Nagydíj időmérőjén szenvedett súlyos, életveszélyes sérülést, meg is kellett műteni, miután egy nyolcvandekás acélrúgó nagy tempónál fejbe találta.

Felipe Massa már jól van, hétfőn haza is repült Brazíliába, ugyanakkor még kórházi ápolásra szorul. A következő napokban egy Sao Pualó-i egészségügyi intézetben lábadozik tovább.

Sokan szorítottak Massa felépüléséért (MTI/EPA)

Sokan szorítottak Massa felépüléséért (MTI/EPA)

A Ferrari brazil versenyzője szerencsére folytathatja a pályafutását, de mint hétfői közleményében tudatta, nem sietteti a visszatérését.

„Istennek hála, nagyon jól érzem magam. Csak a bal szemem van bedagadva. Fontosnak tartom leszögezni, hogy teljesen fel akarok gyúgyulni, mielőtt visszatérek a pályára” – így Massa.

A 28 éves pilóta, aki tavaly a brit Lewis Hamilton mögött másodikként zárta a világbajnokságot, örül annak, hogy egykori csapattársa és barátja, a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher helyettesíti a soros futamokon.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Feketemunkás a Fidesz kereskedelempolitikusának cégében

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.