Élet-Stílus

Szálloda lehet a szobi laktanyából

Befektetőt keres Szob önkormányzata a Duna-parton álló volt folyamőrlaktanya szállodaként való hasznosítására, amelynek nyomán megélénkülhetne az idegenforgalom ebben a gazdaságilag elmaradott térségben.

Az 1922-ben átadott emeletes, szecessziós stílusjegyeket hordozó, impozáns épület az innen a szemlélő elé táruló szép dunakanyari panorámával szállodaként sok vendéget vonzana a városba. Csakhogy az épület szolgálati lakásként 16 családnak jelent ma otthont, s mivel gépészeti berendezése, fűtési rendszere elavult, felújításra szorul. Az önkormányzatnak azonban erre nincs pénze, az épület iránt érdeklődő befektetőknek viszont lakottan nem éri meg a vásárlás. Ezért az önkormányzat új ajánlatot dolgozott ki: értékarányos ingatlancserét kínál a jelentkező, tőkeerős vállalkozóknak.

Ennek lényege, hogy a városban működő 2 hektáros lakóparkban ingyen telket adna az önkormányzat a vevőnek, amennyiben az 200 millió forintos ráfordítással vállalná 24 új lakás felépítését, amelybe a Duna-parti épületből ide költözhetnének a családok. Az üres épületet pedig megkapná a befektető.

Vendégben nem lenne hiány, márt csak azért sem, mert a terv szerint hamarosan egy jachtkikötő is épül a szobi Duna-parton a vízi turizmus fellendítésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik