Élet-Stílus

Öt gólt kapott a Honvéd Isztambulban

admin
admin

2009. 07. 30. 23:18

A Budapest Honvéd 5-1-es vereséget szenvedett a török Fenerbahce otthonában csütörtökön, a labdarúgó Európa Liga-selejtező 3. fordulójában zajló párharc első mérkőzésén.

A kupagyőztes fővárosi együttes az egyetlen a három magyar induló közül, amely még versenyben van a második számú európai kupasorozatban, igaz, csak most kezdte szereplését.

A törökök ígéretükhöz híven azonnal nekiestek a Honvédnak, az első félidőben gyakorlatilag egykapuzott az isztambuli gárda, amely a 36 éves brazil világbajnok Roberto Carlos közeli szabadrúgásával szerzett vezetést a 13. percben.

Ez követően Abraham révén két hatalmas helyzete volt a piros-feketéknek, ám a játékos mindkétszer hibázott, míg a túloldalon a spanyolok Európa-bajnok támadója, Dani Güiza két góllal büntetett: előbb egy jobb oldali beadást fejelt könnyedén a hálóba, majd egy nagy védelmi hiba után a bal oldalról érkező labdát belsőzte a kapu közepébe, így 3-0 volt az eredmény a félidőben.

A folytatásban kissé visszavettek a törökök, ugyanakkor a 61. percben Güiza megszerezte harmadik gólját is, majd nyolc perccel később a csapatkapitány Alex is feliratkozott a góllövők közé. A 78. percben aztán szépített a Honvéd: egy jobb oldali szögletet Zsolnai fejelt a kapuba. A hajrában már nem esett újabb gól, így maradt az 5-1.

A visszavágót jövő csütörtökön rendezik a Bozsik Stadionban. A 3. körből továbbjutóknak még egy párharcot kell nyerniük a 48 csapatos főtáblára jutáshoz.

Európa Liga-selejtező, 3. forduló, 1. mérkőzés:
Fenerbahce (török)-Budapest Honvéd 5-1 (3-0)
Gól: Roberto Carlos (13.), Güiza (29., 40., 61.), Alex (69.), illetve Zsolnai (78.)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.