Élet-Stílus

Vízpermet és béka a római vb-n – videó

Bella e calda, azaz szép és meleg – nemcsak Róma, hanem a római vizes vb is röviden így jellemezhető. A szervezők mindent megtettek, hogy a hőség ellenére is felejthetetlen emlék legyen a nyár egyik legfontosabb sporteseménye. A vízpermettől a vigyorgó békáig – az FN helyszíni tudósítása Rómából. (videó)

Az örök városban jelenleg kétféle csoport különíthető el: a színes vietnami papír napernyősöké és a nyakba akasztós belépőkártyásoké. Míg az előbbiek a régi Rómát járják turistaként a szinte minden utcasarkon megvásárolható, rikító színekben pompázó napernyőkkel, addig az utóbbiak a Foro Italico területén nyüzsögnek.

Az olasz főváros ugyanis 15 év után ismét a vízi sportok világfővárosává vált. A szinkronúszók, a műugrók, az úszók és a vízilabdázók küzdelmeinek az 1960-as római olimpiai játékokra épült (és a vébére jelentősen kibővített) sportkomplexum ad otthont. Nem is akárhogyan! A szervezők az Olimpiai Falu jellegzetességeit igyekeztek megvalósítani a vb helyszínén is, ahol a sportesemények előtt és után összecsődülnek a sportolók. Ez sikerült is, hiszen a Village Roma 09 kialakításában az ókori görög agora vagy éppen a római fórum koncepciója érvényesült: a csevegés, az ismerkedés és a kikapcsolódás. Ennek jegyében a 68 ezer négyzetméteres sportkomplexumban versenyzőkkel, edzőkkel futhatunk össze, élő koncerteket hallgathatunk, illetve csemegézhetünk az olasz konyha specialitásaiból.



Diva pomponlánnyal (fotó: Farkas Cintia/FN) - KÉPGALÉRIA!



Diva, a vb kabalaállatkája pomponlánnyal

(fotó: Farkas Cintia/FN) – KÉPGALÉRIA!


A stadionok közötti eligazodást – ugyanis az úszószámokat, a szinkronúszást és a pólómeccseket más-más létesítményben tartják – óriásplakátokon szereplő ókori római szobrok segítik, amelyek hol úszószemüveget viselnek, hol pedig vízilabdát tartanak a kezükben. Ám már a sportkomplexumba való bejutáskor vízpermettel fogadnak. Ennek csak hálásak lehetünk, hiszen még nagy adag fagylalttal, hideg sörrel és gyümölccsel sem könnyű elviselni a közel 40 fokos római hőséget. A légkondis sajtóközpontba pedig nem menekülhetünk be félóránként. Ha vízpermetbe nem is botlunk mindenhol, Diva vigyorgó képébe annál többször. A római vizes vb kabalaállatkája – amely nem más, mint egy fürdősapkás béka – hol plüssállatkaként az ajándékboltban, hol pedig gigaméretben a lelátón bukkan elénk a vízilabda-mérkőzések szüneteiben.

Még pár nap, és az olasz főváros hivatalosan is átadja (augusztus 2-án) a stafétabotot a következő világbajnokság szervezőjének, Sanghajnak. Azonban az örök városbeli vb örök emlék marad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik