Élet-Stílus

Mocsait nem engedi a Veszprém

A magyar kézilabdabajnok trénere volt az első számú jelölt a szövetségi kapitányi posztra, de a klub elnöksége és Mocsai Lajos arra az álláspontra jutott, hogy a tisztséget a tréner a rá háruló feladatok miatt nem láthatja el.

Mocsai Lajos, a bajnok és Magyar Kupa-győztes MKB Veszprém vezetőedzője nem lesz a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, noha ő volt a szövetség (MKSZ) első számú jelöltje. Ezt Hajnal Csaba, a klub ügyvezetője közölte kedden az MTI-vel, miután így állapodott meg a világhírű trénerrel.

Mocsait nem engedi a Veszprém 1

„Klubom a múlt héten kapta meg Sinka László MKSZ-elnök levelét, amelyben felkért a férfikapitányi tisztség ellátására – nyilatkozta Mocsai. – A javaslatot, amely minden edző álmának beteljesülése, a Veszprém szűk vezérkarával nagyon alaposan megbeszéltem, és közösen úgy döntöttünk, hogy a jelenlegi körülmények között nem állhatok a válogatott élére. Ennek legfőbb szakmai oka, hogy másodállású kapitányként decemberben és januárban az Európa-bajnoki felkészülés miatt legalább öt-hat hétig távol kellene lennem klubcsapatomtól, s ez a feszített, új rendszerű Bajnokok Ligája-program miatt nem lehetséges a Veszprém érdeksérelme nélkül.”

Az MKSZ részéről Sinka László elnök kezdeményezte Mocsai kinevezését, miután Hajdu János nem vállalta továbbiakban a munkát, mert kizárólag a szövetség szakmai igazgatójaként kíván dolgozni.

A távirati iroda kérésére, miszerint ha Csoknyai István, Mocsai Lajos segítője – a válogatott eddigi másodedzője – kapna felkérést, Hajnal így válaszolt: majd ha a szövetség lép ilyen irányba, akkor visszatérnek a témára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik