Élet-Stílus

Kettős vereséggel búcsúzott az Újpest – videó

Mindkét magyar csapat kiesett az Európa Liga selejtezőjének 2. fordulójában: a Haladás rúgott gól nélkül, az Újpest pedig a várt botrányos összecsapáson. A lila fanatikusok többször is próbálkoztak, de a rendőrök megfékezték őket.

Az Újpest FC kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének 2. fordulójában, miután az idegenbeli 2-0-s vereséget követően csütörtökön, hazai pályán is kikapott, 2-1-re a román Steaua Bucurestitől.

A szigorú biztonsági intézkedéseknek köszönhetően a meccs előtt elkerülte egymást a két tábor, nem is volt balhé. A rendőrök öt magyar szurkolót tartóztattak le, mert „közbiztonságra különösen veszélyes eszközöket” tartottak maguknál.

A kezdő sípszó után az Újpest megpróbálta irányítani az összecsapást, de komolyabb helyzetet nem tudott kialakítani. Jelentős mezőnyfölényben futballozott a lila-fehér együttes, a csatárok azonban egyszerűen képtelenek voltak igazán nagy lehetőségig eljutni.

GALÉRIA

GALÉRIA

Az első negyvenöt percben a lelátókon nem volt komolyabb gond, egy-két, a magyar-román párharcokra jellemző rigmust, és néhány feliratot ( “A magyar édesanyák a legszebb asszonyok a világon, olyan gyönyörűek, amilyenekről ti álmodni sem mertek. A leendő királyaitok”, “Honnan tudod, hogy cigány vagy? Románul beszélsz”) kivéve békésen szurkoltak a drukkerek. A szünetben aztán elszabadultak az indulatok, és csak a készenléti rendőrség beavatkozásával, bő húszperces csúszással kezdődhetett a második félidő.

A hazai szurkolók egy része a szünetben a D lelátóról átmászott a vendégszurkolókhoz legközelebbi lelátórészre, majd görögtüzeket kezdett átdobálni a vendégszektorba, ahonnan a román drukkerek székekkel “válaszoltak”. Ezt követően a vendég fanatikusok átmásztak a kerítésen az ütközőszektorba, ahova a rohamrendőrök is bevonultak, s könnygáz bevetésével állították helyre a rendet.

A folytatásban az Újpest nem tudta ráerőltetni játékát a rutinosan védekező bukarestiekre, akiket előző egy bombariadó zavart meg az álmukban. A vendégek fokozatosan átvették az irányítást, és a csapat magyar játékosának, Székely Jánosnak a góljával eldöntötték a továbbjutást. A 66. percben a csereként beállt Rafal Grzelak első labdaérintéséből növelte az előnyt. A 82. percben Vaskó Tamás egy szöglet után megszerezte a párharc egyetlen újpesti gólját, így a Steaua 4-1-gyel ment tovább.

nyilatkozatok

William McStay, az Újpest FC vezetőedzője: “Az első félidőben a játékosaim megtették azt, amit kértem tőlük, tartották a labdát. Sikerült bátran játszani, problémát is okoznunk a Steauának, félelmet láttam ellenfelünk arcán. A második félidő is egész jól kezdődött, de sajnos a bekapott gól megzavart minket, ez a pillanat meg is változtatta a mérkőzés menetét. Büszke vagyok a játékosaimra, különösen az utolsó húsz percben mutatott játék miatt.”

Cristiano Bergodi, a Steaua Bucuresti vezetőedzője: “Elértük azt, amit a sorsolás után akartunk, azaz a továbbjutást. Úgy érzem, a két mérkőzés alapján ezt teljesen megérdemeltük. Az első félidő kiegyensúlyozott volt, de a második félidőben eldöntöttük az összecsapást, az Újpest csak az utolsó húsz percben, Foxi beállását követően tudott veszélyes támadásokat vezetni. Sajnos a mérkőzés nem csak a futballról szólt, de a csúszás nem befolyásolta a játékunkat. Ugyanakkor úgy érzem, nem történtek annyira súlyos dolgok a lelátón.”

A mérkőzés lefújása után sem csillapodtak az indulatok, a rendőrök kordont állítottak fel a Mildenberger és Baross utca sarkán, velük szemben nagyszámú újpesti sorakozott fel, akik üvegekkel és mindenféle kezük ügyébe eső tárggyal dobálták a rendfenntartókat. A rendőrök fél tíz előtt egy kevéssel megindultak és több irányba kiszorították a tömeget.

Kipottyant a Haladás

A Szombathelyi Haladás is kiesett, miután az idegenbeli 3-0-s vereséget követően hazai pályán 0-0-s döntetlent ért el a svéd Elfsborg ellen. A zöld-fehérek az első körben a kazah Irtisz Pavlodar még túljutottak, míg mostani svéd riválisuk a következő körben a portugál Bragával találkozik.

A két magyar csapat búcsúja ellenére is lesz magyar érintett az EL-selejtező 3. körében, ugyanis a Budapest Honvéd akkor kapcsolódik be a küzdelembe, s a török Fenerbahcéval találkozik.

európa Liga-selejtező, 2. forduló, visszavágó

Újpest FC-Steaua Bucuresti (román) 1-2 (0-0)
Gól: Vaskó (82.), illetve Székely (58.), Grzelak (66.)
Továbbjutott a Steaua 4-1-es összesítéssel

Szombathelyi Haladás-Elfsborg (svéd) 0-0
Továbbjutott az Elfsborg 3-0 összesítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik