Élet-Stílus

Feljelentette egy magyar cég a Williams-istállót

Büntetőfeljelentést tett védjegyhamisítás miatt az angol Williams csapat ellen a magyar Williams gyermek- és sportruházati családi vállalkozás. A cégvezető szerint jogtalanul használja a nevét Magyarországon az F1-es csapat.

Kortye Vilmos, a Williams ruházati kis- és nagykereskedés tulajdonosa elmondta: 1990-ban alapított cégük számára azért választották Williams nevet, mert “a családban mindenki Vilmos”. A magyar cég vezetője szerint még a Williams versenyzői sem vehetik fel csapatuk “hamis márkájú” öltözékeit.

A Williams Grand Prix Engineering Limited nevű istállóval 1998-ban kerültek összetűzésbe, amikor az autósportban érdekelt társaság a Magyar Szabadalmi Hivatalba történt bejegyzés ellenére megtámadta a magyar vállalkozás logóválasztását.

Kortye Vilmos szerint az angol istálló – pár levélváltást leszámítva – soha nem kereste meg őket érdemben a kifogásaikkal, hanem a “törvény semmibe vételével rögtön keresztbe tettek” nekik.

Rosbergék mit vesznek fel? (MTI/EPA)

Rosbergék mit vesznek fel? (MTI/EPA)

A “magyarországi piacra másodikként érkező” Williams védjegybejegyzését több peres eljárásban is törölték, majd 2008-ban a Fővárosi Bíróság mint közösségi védjegybíróság jogerős döntést hozott arról, hogy Magyarországon a ruházati árucikkek kategóriájában kizárólag a vecsési székhelyű vállalkozás használhatja a Williams márkajelzést – hangsúlyozta a cégvezető.

Kortye Vilmos szerint a hatályos bírósági döntés a mogyoródi versenypálya teljes területére is kiterjed, így a Williams versenyzői sem ölthetik magukra a csapat egyenruháit. Hozzátette: cégük a döntés nyomán először védjegyfigyelést kért, majd áru hamis megjelölése címen büntetőfeljelentést tett a Vám- és Pénzügyőrségen.

Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) szóvivője az MTI-nek elmondta: a vámhatóság az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is fokozott ellenőrzéseket tart a Forma-1-es verseny helyszínén. A Williams logóra vonatkozó büntetőfeljelentés kapcsán a hatóság ellenőrzése csak a megtévesztő márkajelzéssel ellátott ruházati termékek árusaira vonatkozik – hangsúlyozta.

A VPOP gyakorlata szerint a hamis megjelölést tartalmazó termékeket a hatóság lefoglalja, míg az azzal kereskedőket pénzbírsággal sújtják – fűzte hozzá a szóvivő.

A Hungaroring Sport Zrt. az MTI megkeresésére nem kívánt érdemben foglalkozni a kérdéssel, elmondásuk szerint az ügy a magyar nagydíj, illetve a társaság életét sem befolyásolja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik