Élet-Stílus

A Loki óvatos optimizmussal várja a BL-visszavágót

A DVSC kétgólos előnnyel várja a Kalmar elleni BL-selejtező visszavágóját, de a magyar bajnoknál tudják, nehéz kilencven perc vár rájuk a svéd aranyérmes otthonában. A párharc győztese lengyel vagy észt ellenfél ellen folytatja.

A Loki a kétgólos előny birtokában nyugodtan készülhet a svédországi találkozóra, ugyanakkor „öngól” lenne elhinni, hogy a magyar csapat már továbbjutott. A debreceni játékosok ennek megfelelően készülnek a szerdai megmérettetésre.

„Ennek a háborúnak nincs vége, óriási baklövés lenne azt hinni, hogy a Kalmart már elintéztük. Ezzel a hozzáállással éppen mi támasztanánk fel a svéd csapatot. Nem akarunk veszélyes játékot űzni, ezért óvatos optimista maradok” – így Leandro.

Továbbjutás esetén sokat érhet a dedikált labda (MTI)

Továbbjutás esetén sokat érhet a dedikált labda (MTI)

A hazai mérkőzésen a 2-0-ás végeredményt egy szép lövéssel beállító Kiss Zoltán pedig amondó: „Nagyon nehéz lesz, mert a svéd együttes mindent megtesz majd, hogy minél hamarabb gólt szerezzen. Támadófocit próbálnak majd játszani, de számunkra ez csak jól jöhet, mert talán könnyebben tudunk gólt rúgni”.

A csapatkapitány a klub honlapjának nyilatkozva hozzátette: nagy figyelmet fordítanak a védekezésre, de nem állnak be bekkelni, mert „szeretnék megnyerni a svédországi találkozót is”.

A csapat pályaedzője, Bücs Zsolt óvatosan optimista: „A Kalmarnak nyilván támadnia kell, így nekünk több helyünk lesz támadást vezetni, és gólt szerezni, a hiszen Kalmar védői masszívak ugyan, de kevésbé gyorsak, mint a csatáraink.”

A debreceni mérkőzés összefoglalója

Az internetes fogadóirodák – az első meccs eredményének ismeretében némileg meglepő módon – a Kalmart tartják favoritnak a szerdai visszavágón. A magyar aranyérmes győzelmére mindössze 18 százalék esélyt adnak, viszont a remélt Loki sikerrel meglehetősen jól lehet keresni, a befizetett összeg több mint hatszorosát teheti zsebre a fogadó.

A 2008-as svéd pontvadászatot megnyerő Kalmar 15 forduló után jelenleg a negyedik helyen áll a bajnokságban, négy pont a hátránya a listavezető Göteborggal szemben, ugyanakkor javuló formát mutat, lévén az utolsó négy meccsét megnyerte. Legutóbb a vendég Brommapojkarnát győzte le, 3-1-re.

Lengyel vagy észt ellenfél várhat a Lokira (MTI/EPA)

Lengyel vagy észt ellenfél várhat a Lokira (MTI/EPA)

A svéd bajnok elleni párharc megnyerése egyébiránt azért különösen fontos, mert az a csapat, amelyik továbbjut a Bajnokok Ligája-selejtező második köréből, a folytatásba mindenképpen főtábláért játszik valamelyik kupasorozatban.

Ugyanis a következő, harmadik kör vesztesei az Európa Liga-selejtező negyedik, utolsó fordulójában vigasztalódhatnak, míg a győztesek pedig már főtáblára kerülést ünnepelhetik, hiszen a negyedik, utolsó forduló továbbjutói a sorozat 32-es főtábláján folytatják szereplésüket, míg a vesztesek az Európa Liga 48 csapatot számláló csoportkörébe kapcsolódnak be.

A Kalmar-DVSC párharc továbbjutója (reményeink szerint a magyar bajnokcsapat) a harmadik körben a lengyel Wisla Kraków és az észt Levadia Tallinn párharcának győztesével találkozik. Az első, krakkói felvonáson 1-1-es döntetlen született.

Európa Liga-selejtező csütörtökön

Eldőlt, hogy jövő csütörtökön, magyar idő szerint 20:30 órakor rendezik a török Fenerbahce és a Budapest Honvéd Európa Liga-találkozóját. A selejtező harmadik fordulójának első mérkőzését az isztambuli, mintegy 53 ezer férőhelyes Sükrü Saracoglu Stadionban rendezik, míg a visszavágóra egy héttel később kerül majd sor Budapesten. (MTI)

BL-selejtező, 2.kör, visszavágó:
FF Kalmar (svéd)-Debrecen, 19:00
Kalmar, Fredriksskans, v.: Szukina (orosz)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik