Élet-Stílus

Kinevezték az új kézis kapitányt

Mátéfi Eszter lett a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Ő az első nő, aki a sportág kispályás hazai történetében felnőtt női kapitány lett. A férfiaknál várhatóan szeptemberben lesz döntés, az egyik jelölt, Mocsai Lajos mindenesetre már jelezte, hogy elfogadná a felkérést.

A békéscsabai edző megbízatása 2012. augusztus 31-ig szól azzal a kitétellel, hogy minden esztendőben július 1. és 15. között bármely fél jogkövetkezmény nélkül felbonthatja a szerződést. Segítője Konkoly Csaba, a Győr trénere lesz.

Mátéfi elődje, Imre Vilmos július 2-án mondott le, mert a Dunaferr férfi csapatánál folytatja a munkát.

“Már az megtiszteltetés volt, hogy egyáltalán szóba került a nevem lehetséges kapitányként. A válogatottat nagyon szeretik szerte az országban, viszont az elvárás is nagy. Szeretném a bizalmat meghálálni, és a csapatot a világ élmezőnyében tartani. Ígérem, egyszerre leszek megfelelően demokratikus és autokrata. A hitvallásom alapján rend a lelke mindennek, és az elvégzett munkában hiszek” – mondta az MTI-nek Mátéfi, aki jelenleg a szerbiai Nagykikindán edzőtáborozik a Békéscsabával.

Kinevezték az új kézis kapitányt 1

A tréner hozzátette: augusztus 3. és 7. között Zalakaroson lesz összetartás a válogatott számára, ám ezen a külföldön játszók nem lesznek jelen. A 15 meghívott névsorát várhatóan a napokban hozza nyilvánosságra a frissen kinevezett kapitány.

Az erdélyi Bándon született, 43 esztendős Mátéfi a magyar válogatottal 1995-ben vb-ezüstérmes, 1996-ban pedig olimpiai harmadik lett. Magyarországon a Debrecen, a Győr és a Dunaferr játékosa volt, a dunaújvárosiakkal BL-t és EHF Kupát nyert. Kétszeres magyar bajnok és kupagyőztes.

Edzőként szintén dolgozott a Dunaferrnél Kiss Szilárd segítőjeként, majd a női junior válogatott kapitánya lett. 2007 óta a Békéscsaba trénere, a csapattal az előző bajnokságban negyedik lett.

A férfiaknál is megüresedett a kapitányi poszt, miután Hajdu János megbízatása lejárt. A szakember jelezte, hogy a továbbiakban nem kíván a válogatott élén dolgozni. A lehetséges jelöltek között emlegetik Mocsai Lajost, akinek a neve már tavaly – Skaliczki László lemondása után – felmerült.

Az MKB Veszprémet irányító tréner az Index-nek elmondta, hogy elvállalná a feladatot. „Évekig vezettem a magyar férfi és a női válogatottakat. A kapitányságnál nagyobb erkölcsi elismerés, megtiszteltetés nem lehet. Ha felkérnek, nem fogom visszautasítani. Ugyanakkor megkeresés hozzám eddig nem érkezett, de még csak pár nap telt el. Nyilván jó néhány kompromisszumot kell majd kötni. Korrekt megállapodást szeretnék, a szövetség, a klubom, az MKB Veszprém és köztem.”

Az eddigi kapitányok
Nagypályán:
1928-34: Karsai József
1935-36: Sass István
1937-45: Cséfay Sándor
1948-49: Schäffer Gusztáv
1950-51: Várady Andor
1951-56: Mérai Ferenc
1957-59: Réti Zoltán
1959: Mérai Ferenc

Kispályán:
1956-78: Török Bódog
1979-80: Lele Mihály
1980-85: Csík János
1986-87: Barabás Zsolt
1988-89: Szabó István
1990-96: Laurencz László
1997: Csík János
1998: Németh András és Zsiga Gyula
1998-2004: Mocsai Lajos
2004: Kiss Szilárd
2005-08: Németh András
2008: Hajdu János
2008-09: Imre Vilmos
2009- : Mátéfi Eszter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik