Élet-Stílus

Spanyol részsiker, szörnyű bukás a Touron

A spanyol Mikel Astarloza nyerte a Tour de France keddi szakaszát, amely leginkább a német Jens Voigt sajnálatos balesete miatt marad emlékezetes. Az összetettben továbbra is a spanyol Alberto Contador vezet.

A Martigny és Bourg-Saint-Maurice közötti 159 kilométeres szakaszon egy kiemelt és egy első kategóriás emelkedő várt a karavánra. Mind a két hegyre – szökevénycsoport tagjaként – a pöttyös trikót viselő olasz Franco Pellizotti ért fel elsőként, megerősítve ezzel első helyét a hegyi különversenyben.

A második hegy, a Petit-Saint-Bernard emelkedője alaposan megrostálta a mezőnyt. Az összetettben vezető spanyol Alberto Contador ugyanakkor jól tartotta magát, a Schleck-testvérek támadása nem is járt eredménnyel. Lance Arsmtrong elsőre képtelen volt ritmust váltani, később azonban megrázta magát, korábbi önmagát idézve megindult, s utol is érte Contadorékat.

Nehéz napjuk volt a kerekeseknek (MTI/EPA)

Nehéz napjuk volt a kerekeseknek (MTI/EPA)

Az utolsó 30 kilométer jelentős részét lejtmenetben tették meg a kerekesek. A német Jens Voigt feltehetőleg a bringájának meghibásodása miatt hatalmasat bukott, több métert csúszott lefelé az aszfalton, és így számára véget is ért a verseny.

Elől négyen hajtottak a szakaszgyőzelemért. Az üldöző négyfős boly ugyan megközelítette, de csak a hajrában tudta utolérni az élen haladókat, akik közül a spanyol Mikel Astarloza két kilométerrel a vége előtt meglépett, és meg is nyerte a szakaszt, ezzel megszerezte első részsikerét a Touron.

Contadorral, Armstronggal, a német Anréas Klödennel, valamint a luxemburgi Schleck-testvérpárral a soraiban a 17 fős főmezőny egy perces hátránnyal érkezett meg a célba.

Az összetettben továbbra is Contador vezet, Armstrong és a brit Bradley Wiggins előtt.

Szerdán újabb kemény menet, négy első és egy második kategóriás hegy megmászása vár a 96. Tour mezőnyére.

Voigt sérülései súlyosak

A csapatfőnök Bjarne Riis később elmondta, amikor először meglátta a szerencsétlenül járt Voigtot, a legrosszabbra gondolt, az arca csupa vér volt, és csukva volt a szeme.

A német kerékpárost – aki egy rövid időre elvesztette az eszméletét – azonnal kórházba szállították, sérülései súlyosak, de részleteket egyelőre nem közöltek.

Voigt amúgy szerencsés volt a szerencsétlenségben, hiszen kevésen múlott, hogy elgázolja egy fotóst szállító motoros.


16. szakasz, Martigny – Bourg-Saint-Maurice, 159 km:

1. Mikel Astarloza (spanyol, Euskatel) 4:14:20
2. Sandy Casar (francia, Francaise des Jeux) 6 mp hátrány
3. Pierrick Fedrigo (francia, Bouygues) azonos idővel

10. Alberto Contador (spanyol, Asztana) 59 mp h.

Az összetettben (sárga trikó):
1. Alberto Contador (spanyol, Asztana) 67:33:15
2. Lance Armstrong (amerikai, Asztana) 1:37 p h.
3. Bradley Wiggins (brit, Garmin-Slipstream) 1:46 p h.

—-Szakaszok, győztesek—-

1. szakasz, Monaco, 15,5 km, időfutam:
Győztes: Fabian Cancellara (svájci, Saxo)
Sárgában: Fabian Cancellara (svájci, Saxo)

2. szakasz, Monaco-Brignoles, 187 km:
Győztes: Mark Cavendish (brit, Team Columbia)
Sárgában: Fabian Cancellara (svájci, Saxo)

3. szakasz: Marseille-La Grande-Motte, 196,5 km:
Győztes: Mark Cavendish (brit, Team Columbia)
Sárgában: Fabian Cancellara (svájci, Saxo)

4. szakasz, Montpellier, 39 km, csapat időfutam:
Győztes: Asztana
Sárgában: Fabian Cancellara (svájci, Saxo)

5. szakasz, Le Cap d’Agde-Perpignan, 196,5 km:
Győztes: Thomas Voeckler (francia, Bouygues Telecom)
Sárgában: Fabian Cancellara (svájci, Saxo)

6. szakasz, Gerone-Barcelona, 181,5 km:
Győztes: Thor Hushovd (norvég, Cervelo)
Sárgában: Fabian Cancellara (svájci, Saxo)

7. szakasz, Barcelona-Andorra Arcalis, 224 km:
Győztes: Brice Feillu (francia, Agritubel)
Sárgában: Rinaldo Nocentini (olasz, Saxo)

8. szakasz, Andorra La Vella – Saint-Girons, 176,5 km:
Győztes: Luis-Leon Sanchez (spanyol, Caisse d’Epargne)
Sárgában: Rinaldo Nocentini (olasz, Saxo)

9. szakasz, Saint-Gaudens – Tarbes, 160,5 km:
Győztes: Pierrick Fedrigo (francia, Bouygues)
Sárgában: Rinaldo Nocentini (olasz, Saxo )

10. szakasz, Limoges-Issoudun, 194,5 km:
Győztes: Mark Cavendish (brit, Team Columbia)
Sárgában: Rinaldo Nocentini (olasz, Saxo)

11. szakasz, Vatan – Saint-Fargeau, 192 km:
Győztes: Mark Cavendish (brit, Team Columbia)
Sárgában: Rinaldo Nocentini (olasz, Saxo)

12. szakasz, Tonnerre-Vittel, 211,5 km:
Győztes: Nicki Sörensen (dán, Saxo)
Sárgában: Rinaldo Nocentini (olasz, Saxo)

13. szakasz, Vittel-Colmar, 200 km:
Győztes: Heinrich Haussler (német, Cérvelo)
Sárgában: Rinaldo Nocentini (olasz, Saxo)

14. szakasz, Colmar-Besancon, 199 km:
Győztes: Szergej Ivanov (orosz, Katyusa)
Sárgában: Rinaldo Nocentini (olasz, Saxo)

15. szakasz, Pontarlier-Verbier, 207,5 km:
Győztes: Alberto Contador (spanyol, Astana)
Sárgában: Alberto Contador (spanyol, Astana)

16. szakasz, Martigny – Bourg-Saint-Maurice, 159 km:
Győztes: Mikel Astarloza (spanyol, Euskatel) 4:14:20
Sárgában: Alberto Contador (spanyol, Astana)

Július 22., Bourg-Saint-Maurice – Le Grande-Bornand, 169,5 km
Július 23., Annecy, 40,5 km, egyéni időfutam
Július 24., Bourgoin-Jallieu – Aubenas, 178 km
Július 25., Montélimar-Mont Ventoux, 167 km
Július 26., Montereau-Fault-Yonne – Párizs, 164 km

Ajánlott videó

Olvasói sztorik