Élet-Stílus

Spanyol pilóta ült Bourdais helyére

admin
admin

2009. 07. 20. 11:45

A spanyol Jaime Alguersuarit szerződtette a múlt héten menesztett Sebastien Bourdais helyére a Forma-1-es világbajnoki sorozatban szereplő Torro Rosso csapat. Sebastien Loeb a ralivébé megnyerésére koncentrál, de elképzelhető, hogy a szezon végén beszáll.

A 19 éves Alguersuari – az F1 történetének legfiatalabbjaként – a hétvégi Magyar Nagydíjon mutatkozhat be a kisebbik Red Bull csapatban. Amennyiben Alguersuari rajthoz áll vasárnap, akkor 19 éves és 125 napos lesz. Az eddigi korrekordot az új-zélandi Mike Thackwell tartja, aki 19 éves és 183 napos volt, amikor 1980-ban a Kanadai Nagydíjon szerepelt.

“Köszönöm ezt a lehetőséget, amióta csak versenyzem, erről álmodtam. Tudom, hogy nagy kihívás áll előttem, ráadásul a szezon közepén, tesztelés nélkül érkezem a Forma-1-be. A csapat azonban mindenben támogat” – idézte a Torro Rosso közleménye Alguersuarit, aki a Red Bull junior programjának résztvevője volt, s idén eddig a Formula Renault-sorozatban versenyzett.

A Toro Rossóval korábban hírbe hozott Sebastien Loeb a L’Equipe-nek adott interjúban kifejtette, hogy jelenleg elsődleges célja a hatodik rali-világbajnoki cím megszerzése. “Van még négy verseny a szezonból, fel van adva a lecke, jelenleg csak a második helyen állok a pontversenyben. Pillanatnyilag minden erőmmel erre koncentrálok” – mondta a francia pilóta.

Loeb korábban már számos alkalommal tesztelte a Toro Rossót, júniusban pedig több alkalommal tárgyalt az istálló vezetőivel. Nem kizárt az utolsó idei F1-versenyen lehetőséget kap a francia, a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjat ugyanis egy héttel az utolsó WRC-futam, a walesi forduló után rendezik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.