Élet-Stílus

A DVSC kérelemmel fordul az UEFA-hoz

A DVSC-TEVA hétfőn méltányossági kérelmet nyújt be az UEFA-hoz annak érdekében, hogy amennyiben továbbjut a svéd Kalmar ellen, a BL-selejtező harmadik fordulójában saját stadionjában léphessen pályára.

A magyar bajnok együttest pénteken értesítette az UEFA arról, hogy az Oláh Gábor utcai stadion hiányosságai miatt nem engedélyezi, hogy idén további nemzetközi mérkőzéseket rendezzen pályáján. Ez azt jelentené, hogy a DVSC a budapesti Puskás Ferenc Stadionban lesz kénytelen fogadni ellenfelét a BL előcsatározásainak következő körében.

A klub hivatalos honlapjának Szilágyi Sándor cégvezető ugyanakkor bizakodóan nyilatkozott, s jelezte, az UEFA a korábbi években is elfogadta a most tervezetthez hasonló kérelmeit a csapatnak, s az elmúlt esztendőkben az FC Bruges-t és a Hajduk Split együtteseit is ugyanilyen előzmények után fogadhatták saját arénájukban.

A DVSC továbbra is az Oláh Gábor utcai stadionban játszana (MTI)

A DVSC továbbra is az Oláh Gábor utcai stadionban játszana (MTI)

“Megkaptuk a Kalmar elleni mérkőzés hivatalos ellenőri jelentését, újra leírták azokat a hiányosságokat, amelyek évek óta jellemzik a stadiont – nyilatkozta a honlapnak Szilágyi Sándor. – Az UEFA szigorításképpen most nyomatékosította, hogy a következő nemzetközi mérkőzésünket nem rendezhetjük meg Debrecenben. Szeretnék ugyanakkor megnyugtatni mindenkit, hogy már egyeztettem az Európai Labdarúgó Szövetség illetékeseivel, és hétfőn egy úgynevezett méltányossági kérelmet írunk, majd juttatunk el hozzájuk. Korábban is volt már erre példa, és meg tudtuk oldani valahogy.”

Szilágyi jelezte, hogy a kérelem mellett igyekeznek pótolni, kijavítani a hiányosságokat. A Debrecen szerdán 2-0-ra nyert az Oláh Gábor utcában a Kalmar ellen a selejtező második körének első meccsén, továbbjutása a jövő szerdai svédországi visszavágón dől el.

Amennyiben sikerrel jár, a következő körben a lengyel Wisla Kraków és az észt Levadia Tallinn párharcának győztesével találkozik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik