Élet-Stílus

Tour: négycsillagos Cavendish

A keddi után a szerdai szakaszt is megnyerte a brit Mark Cavendish, aki immár negyedik részsikerét aratta a Tour de France-on. A tizenegyedik etap után összetettben továbbra is az olasz Rinaldo Nocentini vezet.

A szerdai 194,5 kilométer hosszú szakaszt sík terepen tette meg a háromhetes körverseny mezőnye, mindössze két negyedik kategoriás emelkedő nehezítette a dolgukat.

A lassú kezdés után a belga Johan Van Summeren és a lengyel Marcin Sapa meglépett a többiektől, de négy percnél nagyobb előnyt nem kaptak az összetettben vezető Nocentini csapatától.

Tour: négycsillagos Cavendish 1

Öt kilométerrel a cél előtt befogta a mezőny a két szökevényt, és ismét csak az utolsó métereken, sprintbefutóval dőlt el a szakasz. Ebben a műfajban Cavendish megintcsak verhetetlen volt. Az amerikai kerekes mögött, az amerikai Tyler Farrar és a fehérorosz Jauheni Hutarovics végzett. Cavendish a győzelmével átvette a sprinterek pontversenyében elsőnek járó zöld trikót.

Csütörtökön a Tonnerre és Vittel közötti 211,5 km hosszú sík szakasz vár a mezőnyre, így továbbra sem várható változás összetettben.

Tour de France, 11. szakasz, 194,5 km:
1. Mark Cavendish (brit, Team Columbia) 4:17:55 ó
2. Tyler Farrar (amerikai, Garmin-Slipstream) azonos idő
3. Jauheni Hutarovics (fehérorosz, Francais des Jeux) a.i.

Az összetettben (sárga trikó):
1. Rinaldo Nocentini (olasz, Saxo Bank) 43:28:59 ó
2. Alberto Contador (spanyol, Asztana) 6 mp hátrány
3. Lance Armstrong (amerikai, Asztana) 8 mp h.

—-Szakaszok, győztesek—-

1. szakasz, Monaco, 15,5 km, időfutam:
Győztes: Fabian Cancellara (svájci, Saxo)
Sárgában: Fabian Cancellara (svájci, Saxo)

2. szakasz, Monaco-Brignoles, 187 km:
Győztes: Mark Cavendish (brit, Team Columbia)
Sárgában: Fabian Cancellara (svájci, Saxo)

3. szakasz: Marseille-La Grande-Motte, 196,5 km:
Győztes: Mark Cavendish (brit, Team Columbia)
Sárgában: Fabian Cancellara (svájci, Saxo)

4. szakasz, Montpellier, 39 km, csapat időfutam:
Győztes: Asztana
Sárgában: Fabian Cancellara (svájci, Saxo)

5. szakasz, Le Cap d’Agde-Perpignan, 196,5 km:
Győztes: Thomas Voeckler (francia, Bouygues Telecom)
Sárgában: Fabian Cancellara (svájci, Saxo)

6. szakasz, Gerone-Barcelona, 181,5 km:
Győztes: Thor Hushovd (norvég, Cervelo)
Sárgában: Fabian Cancellara (svájci, Saxo)

7. szakasz, Barcelona-Andorra Arcalis, 224 km*:
Győztes: Brice Feillu (francia, Agritubel)
Sárgában: Rinaldo Nocentini (olasz, Saxo)

8. szakasz, Andorra La Vella – Saint-Girons, 176,5 km:
Győztes: Luis-Leon Sanchez (spanyol, Caisse d’Epargne)
Sárgában: Rinaldo Nocentini (olasz, Saxo)

9. szakasz, Saint-Gaudens – Tarbes, 160,5 km:
Győztes: Pierrick Fedrigo (francia, Bouygues)
Sárgában: Rinaldo Nocentini (olasz, Saxo Bank)

10. szakasz, Limoges-Issoudun, 194,5 km:
Győztes: Mark Cavendish (brit, Team Columbia)
Sárgában: Rinaldo Nocentini (olasz, Saxo Bank)

11. szakasz, Vatan – Saint-Fargeau, 192 km:
Győztes: Mark Cavendish (brit, Team Columbia)
Sárgában: Ricardo Nocentini (olasz, Saxo Bank)

Július 16., Tonnerre-Vittel, 211,5 km
Július 17., Vittel-Colmar, 200 km
Július 18., Colmar-Besancon, 199 km
Július 19., Pontarlier-Verbier, 207,5 km*
Július 21., Martigny – Bourg-Saint-Maurice, 159 km
Július 22., Bourg-Saint-Maurice – Le Grande-Bornand, 169,5 km
Július 23., Annecy, 40,5 km, egyéni időfutam
Július 24., Bourgoin-Jallieu – Aubenas, 178 km
Július 25., Montélimar-Mont Ventoux, 167 km*
Július 26., Montereau-Fault-Yonne – Párizs, 164 km

*hegyi szakasz

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik